Nagyon vártam már az idei, sorrendben a harmadik Szeged Maratont. Klasszikus maratoni távot versenyen 2018 nyarán futottam utoljára. Nem kedvencem ez a táv, hiszen eléggé hosszú, viszont a kellemes tempónál illik gyorsabban teljesíteni. Ha jól emlékszem, legutoljára versenykörülmények között 4 óra 47 perc alatt tettem meg a 42 kilométert. Volt az idén három hosszútávú versenyem, a Desedaultra, a szegedi éjszakai 12 órás és természetesen az Ultrabalaton. Mindhárom versenyen jól ment az első maraton, még időben is jobban sikerültek, mint a 2018 nyári versenyem. Joggal bízhattam tehát benne, hogy ha "csak" 42 km-t kell lenyomnom, jó időt érhetek el, nem lehetetlen 4 óra alatt célba érnem.
Október 25-én vasárnap volt a verseny, egész héten előtte kellemes napsütéses idő volt, októbernek megfelelő hőmérséklettel. Szombatról vasárnapra virradóra viszont természetesen egész éjjel szakadt az eső. Nem nagyon bíztam benne, hogy eláll reggel 9-re, ám a csoda mégis megtörtént: az eső elállt, hellyel-közzel még a nap is kisütött. Hideg amúgy nem volt, 12 fok körüli volt a hőmérséklet, ha jól emlékszem.
Időben a versenyközpontban voltam, mely ezúttal a Széchenyi téren volt, mindenféle szokásos "komfort" nélkül, a vírushelyzet miatt. Még maszkot is viselnem kellett a rajtig. Volt tehát idő nézelődni, sok kedves ismerőssel, baráttal találkoztam.
Pontban kilenckor rendben elrajtolt a mezőny, az ismert okok ellenére népes társaságban indulhattam. Mentünk néhány csavart a belvárosban, hogy a hellyel nem túl ismerős résztvevők minél jobban elveszve érezzék magukat a labirintusban, aztán ráfordultunk a Huszár Mátyás (tehát alsó) rakpartra. Ezen végig rohanva, a Maros utcát érintve felrepültünk a Bertalan-hídra. A híd után ismét némi bélcsavarodás, és máris a töltésen haladtunk a Holt-Maros felé. Végigfutottunk a holtág mindkét partján, itt jöttem rá, ezúttal a szerb határ felé fordulunk a Tisza-töltésen, hogy hátulról érjük el Tiszaszigetet.
Az éjszakai eső miatt kihagytuk a mélypontot, mivel ebből az irányból csak a szántóföldön keresztül közelíthető meg, ill. ezúttal sehogy. Egy végeláthatatlan, nyílegyenes, ám annál rosszabb aszfaltcsíkon befutottunk Tiszaszigetre, és már kezdtem örülni, hogy innen már a célegyenes lesz az irány, ám hatalmasat kellett csalódnom: a faluban keringőztünk fel és alá, bepótolandó a mélypont elhagyása miatt hiányzó(?) kilométereket.
Valahol itt értem el a harmincadik kilométert, itt kezdtem el fáradni és lassulni. Szigetig nagyon jól ment, és nagyon jól is esett a futás, általában 11 km/óra felett tudtam haladni, megerőltetés nélkül, élvezve az új futótechnikát. Az utóbbi hónapokban ugyanis sikerült átállnom a korábbinál kicsivel hosszabb lépésekre, amely talán egy kicsit fárasztóbb, ám hatékonyabb mint rövidebb léptekkel, nagyobb lépésfrekvenciával haladni.
Szóval ott tartottam, hogy a harmincadik kilométer körül érezhetően kezdtem fáradni, nem is bírtam tartani a korábbi lépéshosszt és természetesen a tempót sem. A légzésemmel ezúttal nem volt semmi gond, nem éreztem azt sem, hogy elszállt volna a pulzusom, mint egyik-másik Ultrabalatonon... Nem éreztem semmiféle holtpontot, pláne nem rohantam bele a falba (soha nem szoktam), úgy látszik ezúttal ennyire futotta a felkészültségemből. Tiszasziget után már csak a kilences átlagot tudtam hozni, néhány alkalommal bele is gyalogoltam, hogy biztosan végig megmaradjon a futókám. Ultrák úgy tartják, hogy addig kell belegyalogolni, amíg nem veszítetted el a futóképességedet a fáradtságtól, mert ha akkor gyalogolsz bele, már nem fog visszajönni...
Óvatos voltam tehát, be is jött a várakozásom, majdnem a tervezett időre értem célba, 4 óra három perc lett a vége. Valahol a negyvenedik körül találkoztam Orsós Ferivel (utolért). Elmondása szerint pénteken és szombaton is versenyzett rövidebb távokon, a halmozás amúgy is régi szokása. A célig egymást elkerülgetve mentünk tovább. A célegyenesben belehúztam, persze a Feri sem hagyta magát, előttem ért be néhány centivel...
Összességében elégedett vagyok az elért idővel, úgy tűnik jó döntés volt, hogy a megszokott jól eső kocogásaim közé az idén jóval több sprintet és dombozást illesztettem be, mint az eddigi években. Nem mintha élvezném a sprinteket, de hát feltétlenül szükség van rájuk, javítják még a hosszú távú átlagsebességet is... Ha minden igaz, 2021-ben már tavasszal lesz a negyedik Szeged Maraton, az ideihez hasonlóan hűvös időben. Nekem ugyan nem kedvencem a hideg, de hát a többség ilyenkor szeret futkosni, tehát nekem kell alkalmazkodnom. Október utolsó szombatján (31-én) lesz még az immár hagyományosnak mondható "URH 6 órás" állóképességi futás, Újszegeden a Partfürdő területén. Ezen még elindulok az idén, mivel kíváncsi vagyok, mennyit tudok így idény végén, aztán irány a téli alapozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése