A helyzet fokozódik

Egyszer csak eljött az a nap is, amikor már meg tudtam tenni néhány futólépést. Kitaláltam, hogy körbefutom a közeli alsóvárosi temetőt, az 2,5 km, elég is lesz így elsőre ekkora távolság. Sikerült! Hát nem volt egy nagy élmény, leizzadtam, mint egy ló, végigköhögtem a távot, zsebkendővel a kezemben. Másnap a szokásos kerékpáros edzés, harmadnap megint futás. A tünetek az előzővel megegyezőek. Mondjuk, csodát nem is vártam, elkönyveltem a dolgot: öreg vagyok, edzetlen, egyébként is egészségre káros, poros és zajos munkahelyen dolgozom.
November lehetett ekkor. Írtam már előbb, nem a gyors felfogásomról vagyok ismert, ezután is még hónapokig futottam és bicikliztem felváltva, várva valamiféle javulásra, netán súlycsökkenésre, vagy legalább némi erőállapot javulásra. De nem. Nem bírtam kétszer körülfutnia a temetőt, kerékpározni pedig nem annyira szeretek.
Talán még mindig a heti háromszori temetőkörrel kínlódnék, 7 km/órás átlagtempóban, ha nem üt be a baj. Vettem egy sópipát, sejtettem, lehet valami gond a tüdőmmel. A gyakori sípoló hang utalhat akár krónikus hörghurutra is, mégiscsak dohányos voltam több mint harminc évig. Használgattam, amikor éppen eszembe jutott. Nagy javulás nem történt, majdnem semmi, mígnem egyszer közvetlenül futás után jutott eszembe szippantani. Azonnal fulladási roham jött rám, fél órán keresztül kínlódtam merő halálfélelemben: megnyugszik-e a tüdőm, mielőtt megfulladnék. Nagy nehezen rájöttem, hogy ha felszínesen lélegzek, aprókat szippantva a levegőből, akkor szépen lassan elmúlik a roham. Az élmény, a halálfélelem brutális volt.
Másnap első dolgom volt a háziorvos felkeresése. Első lépésként beutalt tüdőszűrésre, itt nem találtak semmit. Ha ez negatív, akkor irány a légzésfunkciós vizsgálat. Itt is csodálatos élmények értek, úgy hogy irány a privát orvos, aki azonnal fogad. Mondom mi van, a doktornő bólogat, előveszi a készüléket, fújjak bele. Az eredmény kiértékelve közli velem, hogy pontosan az a bajom, amire előzetesen is tippelt: COPD, középsúlyos.
DE NE AGGÓDJAK, MEG FOG GYÓGYÍTANI!
Na, ekkor pattant el bennem valami. Ha közlik veled, hogy ne aggódj, meg fog gyógyítani a doktor néni, az azt jelenti hogy gyógyíthatatlan beteg vagy. Talán nem halálos beteg, de gyógyíthatatlan. Felírta a gyógyszereket, megmutatta a készülékek használatát, időpontot is kaptam két hónap múlva. Tehát van még valamennyi időm.
Otthon aztán beletemetkeztem az internetbe, hogy most akkor mi van: mire számítsak. Többen halnak meg COPD-ben, mint rákban vagy szívrohamban. Az átlagos túlélési idő a diagnózistól számítva öt év. Gyógyíthatatlan. Halvány fogódzót találtam abban, hogy előző év novembere óta van már gyógykezelés erre a bajra, pont az amit a doktornő felírt. Nem gyógyít meg, de lelassítja, vagy megállítja a tüdő elhalását. Mivelhogy a COPD krónikus hörghuruttal kombinált emfizéma, Krónikus obstruktív tüdőbetegség. Akit érdekel, vagy a dohányzás miatt érinthet a probléma, nézzen utána a neten. Bőséges anyagot talál.