A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ultrabalaton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ultrabalaton. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 27., vasárnap

Utolsó hétvége a 14. Ultrabalaton előtt

A felkészülés jegyében futottam ezen a hétvégén szombaton és vasárnap is. Kíváncsi voltam nagyon, hogy milyen eredmény jön ki abból, ha mindkét napon ugyanazt az útvonalat futom meg. 13,7 km mindkét alkalommal, megfutva mindkét szegedi hidat és az újszegedi rekortánt.
Mindkét futás érdekessége ugye, hogy szabadnapomon futom, nem elfáradva a gyári munkától. Utóbbi időben úgy érzem, nehezen regenerálódom, délelőttös héten korai felkelés és nyolcórás állás után nehezen mozgok, délutános héten talán jobb a helyzet, viszont igen nehezen ébredek(5-6 óra alvás után).
Bejöttek a számításaim, szombatról vasárnapra javultak az eredményeim: négy perccel rövidebb lett a kör, a pulzusom viszont egy árnyalattal alacsonyabb lett. Második alkalommal, vasárnap a futás elején kissé magasabb volt, de érdekes módon a futás vége felé meredeken esni kezdett, nem romló tempó mellett.
Megnyugtatnak ezek a hétvégi futások: talán nem az a legnagyobb problémám, hogy öregszem, inkább talán az, hogy még mindig dolgoznom kell :)
Hétfő-kedd-szerdán, műszak után egy-egy rövid futást tervezek, alapos nyújtással a végén, ha lehet, akkor a Szabadság téri futókörön. Csak hogy meglegyen a mindennapos kötelező futás...



Csütörtökön indulunk Balatonfüredre, idei újítás, hogy az egyéni futók pénteken indulnak, a csapatok csak szombat reggel. Nekem nem tetszik az újítás, mert így valószínűleg a teljes versenyen egyedül kell futnom. Sokan örülnek, hogy nem fogják őket zavarni a váltók és a kerékpárosok. Én máshogy gondolom, de ez az én egyéni szoc. problémám...
A hétvégi futásaim linkjei, ha érdekelnének valakit:
Szombaton

Vasárnap

2020. augusztus 27., csütörtök

2020 UB

   Tavasszal, amikor sorra maradtak el a futóversenyek a koronavírusra hivatkozva, legrosszabb  álmaimban sem jött volna elő, hogy elmaradhat még az októberre átütemezett verseny is...
   Azóta elindulhattam az idei DUMA-n, a lappangási idő már bőven elmúlt azóta. Augusztus 15-16-án rendeztek itt Szegeden egy éjszakai 12 órás futóversenyt. Harmadik lettem a férfiak között, 85,5 km-rel. Rettenetesen elfáradtam a puha rekortánon, remélem megérte, kellően szolgálja a felkészülésemet az idei UB-re. Ha lesz...
   Szándékosan nem írom le a véleményem erről a világjárványról, annak kezeléséről, maszkviselésről, távolságtartásról, stb. Oly mértékben manipuláltak vagyunk, hogy azt még felfogni is képtelenség. Senki, még a vezetők és maguk a manipulátorok sincsenek tisztában a valós helyzettel.
   Ezért aztán én inkább maradok a futásnál. Futni még szabad, egyszer talán még a versenyek is biztossá válnak...

 

2017. június 7., szerda

Ultrabalaton 2017

Egy év türelmetlen várakozás, lelkiismeretes felkészülés után eljött hát a Nagy Ünnepnap: az Ultrabalaton. Az idei a harmadik próbálkozásom: '15-ben teljesen felkészületlenül Badacsonytördemicig jutottam, jól meg is sérültem, '16-ban csak Köveskálig sikerült elvánszorognom, majdnem megfulladva.

Eddig minden versenyemen előjött valami probléma, mindet sikerült szépen sorban kiküszöbölnöm: nincs már hasmenésem futás közben, megerősödtek a hasizmaim, egészségesek a térdszalagjaim, bordaközi izmok az orvosom szerint rendkívül erősek, sikerült felerősítenem a lábfejeimet, tüdő rendben, általánosságban jónak mondható az állóképességem. Nem voltam sérült az elmúlt fél évben, sikerült úgy edzenem, ahogy azt elképzeltem (a magam korlátai között).

Nem mondhatom, hogy a közvetlen előjelek a Nagy Reggelen biztatóak: kitartóan és hevesen fúj a szél, márpedig tapasztalataim szerint a hajnali szél napközben csak erősödni tud. Kevés dolgot utálok annyira futás közben, mint a szelet: szemből hátráltat, hátulról könnyű megfázni, miért is fújna mindig oldalról? Arra persze legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, ami végül is történt: a szél estig folyamatosan erősödött, 80 km-es széllökések is voltak, alkonyat után sem csillapodott, az egész napos szélzúgás-ordítás pedig még az én rozsdamentes idegeimet is majdnem felőrölte. Azt azért nem gondoltam volna, hogy fülvédő tokot is kellett volna hozni :) . Nem elég egész nap az elszívót hallgatnom a műhelyben, elkísér még a Balaton-partra is?

Elindultunk hát reggel ötkor a Nagy Útra. Kissé hűvösnek éreztem az időt, de ez már nem érdekelt különösebben, tudom tapasztalatból, hogy egy-két óra alatt bemelegszem annyira, hogy nem fogok fázni. Így is történt. 20 km körül megtörtént az egyik legritkább csoda is: beindult a kannabinoid termelés. Nem éreztem semmit, valósággal lebegve futottam, minden nagyon szép és nagyon jó volt. Sajnos, most sem tartott sokáig ez az állapot, 40 körül már csak egy emlék volt. Fel is kellett tennem mindkét térdszorítót, ami néha nagyon jó szolgálatot tesz.

Minden gond nélkül elértem Balatonfüredet, ez már egy kicsit több, mint egy maraton, 4 óra 45 perc alatt. Ettem két adag tésztát, egy diósat, egy paradicsomosat, nyújtottam egy jót, rövid séta után könnyedén futottam tovább. Én a magam részéről nagyon jó jelnek tartom, ha tudok enni, benn marad, és nem is zavar a futásban: azt jelenti, sok van még bennem...  Aszófő, Pécsely, Vászoly. Meredek szakasz, nem is a kedvencem, mégis sikerült délre Vászolyba érni. 14.30-kor Köveskálon voltam: itt adtam fel tavaly. Most két órával hamarabb értem ide, megebédeltem, megkávéztam, nyújtottam a vendéglő udvarán. Valamikor három óra után továbbindultunk. Még mindig semmi gond, pedig közeledik a másik kritikus pont: előbb a Varga pince, majd Badacsonytördemic, a tavalyelőtti végpont. Idén könnyedén lefutottam a pincébe, ellentétben '15-tel, amikor úgy engedtem le magam, kézzel kapaszkodva. Most valahogy a pince is sokkal kisebbnek tűnt... :) 18.24-kor megláttam a tördemici váltópontot, itt már három óra előnyöm volt '15-höz képest, másfél óra a hivatalos szintidőhöz képest... Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, idén tehát messzebbre fogok jutni, mint bármikor korábban.

Innen kezdve nem igazán emlékszem a frissítő- és váltópontokra, Csak arra tudtam gondolni, hogy Keszthelyre kéne már érni: nagyon éhes vagyok, ott kapni fogok valami "finomat". Nem röstellem: ezen a szakaszon ez tartotta bennem a lelket. Kiben mi... Keszthely már 127 km a rajttól, kevesebb, mint 100 hátra, kezdtem elégedett lenni magammal. A kajával kevésbé, valami hideg lasagne-szerű valamit kaptunk, annak is kis túlzással elvitte a felét a viharos szél. Itt már egy "kicsit" fáradtnak éreztem a combfeszítőimet, a nyújtással is szinte csak az időt húztam :) . De azért csak el kellett indulni egyszer. Bevallom, nagyon jól jött, hogy itt már szinte vízszintes volt a terep, gyakran vezetett valami sűrű erdőben vagy fasorban a kerékpárút: néha szinte szélcsend volt, ellenben a fejünk fölött ordított a vihar. Nem tudom, ki hogy volt vele, az én idegeim itt már teljesen ki voltak feszítve, szinte  hallottam, ahogy pengenek, egyre magasabb hangon...

Kicsivel 22.00 után értünk Keszthelyre, az ezutáni szakaszt, mondhatni, már késő éjjel futottuk. Semmi bajom nem lett volna, legalábbis úgy érzem, ha kellemes nyári éjszakában kocogtam volna, de hát volt itt minden, csak ez nem. Keszthely után, ha jól emlékszem, minden ellenőrző ponton megálltam nyújtani, hátha segít valamit: hát van az a fáradtság, amikor már szinte semmit nem ér... Felváltva gyalogoltam és "futottam", ügyelve arra, hogy ne gyalogoljak túl sokat: egy idő után ugyanis már nem tudsz visszaváltani futásra, nem fog menni a repülőfázis. Én legalábbis így tapasztaltam eddig. Balatonmáriafürdőn még megálltunk enni, valami zöldségleves volt, túl fáradt voltam ahhoz, hogy még élvezzem is a táplálkozást. De hát addig sem kell futni... Itt már találkoztunk Márkus Öcsivel, valóban kifaggatott mindenkit, hogy érzi magát. Nem tudtam túl értelmes válaszokat adni, de továbbengedett. Tőle tudom, hogy ekkor már a győztes, az angol Dan Lawson beért, pályacsúccsal "természetesen".

Balatonmáriafürdőn meggyőződhettem róla, valóban végtelen hosszúságú és nyílegyenes a déli parti út. Bár nem éppen ez volt a legnagyobb bajom. Másokat is láttam szenvedni körülöttem, mint utólag kiderült, ők befutottak szintidőn belül. Hajnali kettő húszkor értünk a fenyvesi ellenőrző pontra. Ezen az utolsó szakaszon már folyamatosan számoltam, mikorra érhetek be, ha netán végig bírom. Ha máshogy nem, hát többet gyalogolva, mint futva... Fenyvesen körülbelül a csippantás közben, vagy kicsivel később, már nem igazán emlékszem, eleredt az eső, nálam pedig elszakadt a cérna. Ha csak a szélvihar tombol, úgy gondolom, folytattam volna még a kört, de a kérdéssel, hogy vajon meddig fog esni az eső, már nem tudtam megküzdeni. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szél már 24 órája fúj, és nem csillapodik, az eső sem lehet egy futó zápor. Szélben, esőben a gyaloglás már nem tud felmelegíteni, kimerültek a combfeszítőim, reszkessek még a hidegtől is? Leadtam hát a rajtszámom. Sokan vannak, akik ilyenkor úgy érzik, soha többé nem indulnak versenyen, gondolni sem akarnak ilyesmire. Nos, én csak arra tudtam gondolni, hogy ilyen rossz időt még egyszer nem foghatok ki, jövőre kilométer is több lesz a lábamban, legalább 3500-zal több. Jövőre végig megyek...

2016. október 9., vasárnap

Durvulás

Említettem az előző bejegyzésemben, hogy az orvosnál elpattant bennem valami. Hogy a napjaim meg vannak számlálva. Természetesen mindenki halandó, de a többségünk nem nagyon szokott ezzel foglalkozni. Legalábbis így gondolom.
Még nem álltam fel az asztaltól, de már eldöntöttem, hogy az eddigieknél sokkal komolyabban fogok a futással foglalkozni, talán meghosszabbítja az életem. Eldöntöttem, hogy körülfutom a Balatont, amíg még képes vagyok rá. Kívülről nézve erre nem túl sok az esélyem, én biztos vagyok a sikerben. Ha megérem.
A doktornő által felírt görcsoldó szerek azonnal hatottak, szabadabban tudtam lélegezni. Rögtön sikerült is kétszer, majd háromszor körbefutnom a temetőt. Áttértem a heti 5 vagy 6 futásra, a hatodik alkalom a vasárnap, ekkor lehet egy kicsit többet futni, mint hétköznap. Elkalandoztam egy kicsit messzebb is, gyakran futottam a Tisza-töltésen, a Vadaspark környékén, a repülőtér ill. Kiskundorozsma felé. A futás már határozottan jól esett, egyre hosszabb távokat tettem meg.
Kezdtem úgy érezni, itt az ideje, hogy magasabb szintre lépjek...

2016. október 6., csütörtök

Kezdő lépések

Hogy is kezdődött? Hát nem feltétlenül úgy, hogy egyik reggel arra ébredtem, mától egészséges életmódot élek, ha törik, ha szakad.Valamikor 2013 augusztusában észrevettem, hogy ödémásodik a lábam, pirosodik, fáj is természetesen, és egy idő után elkezdtem aggódni.

Nem túl gyors a felfogásom, nem is vagyok a gyors döntések híve. Néhány nap után utánanéztem a neten a problémámnak. A felmérhetetlen információtömegből nekem az jött le, hogy mozogni kell. Oké, de mit? Azt találtam ki, hogy egyik nap kocogok, a következő napon kerékpározok, és újra. Heti öt alkalommal, szombat-vasárnap pihi van. Bicikli van, futócuccot is össze tudok dobni abból, ami van a szekrényben.

El is jött a nagy nap, az első futás napja. Természetesen hétfő, akkurátus ember vagyok, a heti sportolás csak hétfőn kezdődhet (különben nem heti :)) Beöltöztem, elindultam, el is jutottam a második sarokig. Itt valami elpattant a jobb lábfejemben, azonnal előugrott valami hengeres, kemény duzzanat. Ilyen gyorsan kifejlődő ínhüvelygyulladást, vagy mit, még nem láttam :). Egy lépést sem tudtam tovább futva megtenni. Megfordultam és hazasétáltam. Érdekes módon a gyaloglás teljesen fájdalommentesen ment.

Másnap kerékpárra ültem, nem volt semmi probléma, a kerékpár nemigen terheli az ízületeket, gyakorolhatja bárki. Kidolgoztam egy 45 perces kört a környéken, néhány zavartalan egyenessel, ahol bele lehetett adni mindent. Természetesen minden nap végeztem néhány próba-futólépést, egy hónapig teljesen hiába. A munkában, a sétában, kerékpározásban, általában semmiben nem zavart a sérülésem, futni viszont nem tudtam, annyira fájt.

Tettem néhány kört az orvosoknál is, ödéma-ügyben, biztos ami biztos alapon. A háziorvosnál kezdtem, ahogy illik. Beutalt a bőrgyógyászatra. Nagyon csinos és kedves doktornő kezelgetett néhány hónapig, teljesen eredménytelenül egyébként. Beutalt érsebészeti vizsgálatra, hogy kizárhassuk az érrendszeri eredetet. Ez sikerült is. Na, nem rögtön. Az állami egészségügyben a várható temetésem utánra kaptam időpontot, magánorvoshoz kellet fordulnom. Vele sikerült tisztáznom, hogy az ő szakterületét tekintve makkegészséges vagyok, ez nagyon megnyugtatott.:)

Időközben rájöttem, hogy a bőrgyógyász sötétben tapogatózik a bajomat illetően, magyarul, csak tüneti kezelést alkalmaz. Ha idő előtt elfogyott a krém, amit felírt, azonnal, nagyon durván kipirosodott, megbarnult a lábam, egyre feljebb. Azt gyanította a doktornő, hogy gombás eredetű bőrgyulladásom van, ennek a szövődménye az ödéma. Ennyit már én is tudtam, de mivel szóba sem került a gomba fajának meghatározása, egyáltalán valami hatásos gyógymód, nem mentem többé hozzá. Kísérletezni magam is tudok.

A Tescoban kapható Brado Life márkájú bőrfertőtlenítő spray és zselé, viszketés ellen vettem kamillás baba testápolót, lássuk, mire megyek vele. Az eredmény egyszerűen hihetetlen volt.A második alkalmazás után már semmi bajom nem volt. Azóta is használom ezeket az egyszerű szereket, nem merem abbahagyni a használatukat. Egy ultrafutónak amúgy is mindig vannak sérülései, a fenének sem hiányzik megint egy bőrbetegség, ami ráadásul még feltűnő is (nyáron is hosszúnadrágban kellene futnom).