A helyzet fokozódik

Egyszer csak eljött az a nap is, amikor már meg tudtam tenni néhány futólépést. Kitaláltam, hogy körbefutom a közeli alsóvárosi temetőt, az 2,5 km, elég is lesz így elsőre ekkora távolság. Sikerült! Hát nem volt egy nagy élmény, leizzadtam, mint egy ló, végigköhögtem a távot, zsebkendővel a kezemben. Másnap a szokásos kerékpáros edzés, harmadnap megint futás. A tünetek az előzővel megegyezőek. Mondjuk, csodát nem is vártam, elkönyveltem a dolgot: öreg vagyok, edzetlen, egyébként is egészségre káros, poros és zajos munkahelyen dolgozom.
November lehetett ekkor. Írtam már előbb, nem a gyors felfogásomról vagyok ismert, ezután is még hónapokig futottam és bicikliztem felváltva, várva valamiféle javulásra, netán súlycsökkenésre, vagy legalább némi erőállapot javulásra. De nem. Nem bírtam kétszer körülfutnia a temetőt, kerékpározni pedig nem annyira szeretek.
Talán még mindig a heti háromszori temetőkörrel kínlódnék, 7 km/órás átlagtempóban, ha nem üt be a baj. Vettem egy sópipát, sejtettem, lehet valami gond a tüdőmmel. A gyakori sípoló hang utalhat akár krónikus hörghurutra is, mégiscsak dohányos voltam több mint harminc évig. Használgattam, amikor éppen eszembe jutott. Nagy javulás nem történt, majdnem semmi, mígnem egyszer közvetlenül futás után jutott eszembe szippantani. Azonnal fulladási roham jött rám, fél órán keresztül kínlódtam merő halálfélelemben: megnyugszik-e a tüdőm, mielőtt megfulladnék. Nagy nehezen rájöttem, hogy ha felszínesen lélegzek, aprókat szippantva a levegőből, akkor szépen lassan elmúlik a roham. Az élmény, a halálfélelem brutális volt.
Másnap első dolgom volt a háziorvos felkeresése. Első lépésként beutalt tüdőszűrésre, itt nem találtak semmit. Ha ez negatív, akkor irány a légzésfunkciós vizsgálat. Itt is csodálatos élmények értek, úgy hogy irány a privát orvos, aki azonnal fogad. Mondom mi van, a doktornő bólogat, előveszi a készüléket, fújjak bele. Az eredmény kiértékelve közli velem, hogy pontosan az a bajom, amire előzetesen is tippelt: COPD, középsúlyos.
DE NE AGGÓDJAK, MEG FOG GYÓGYÍTANI!
Na, ekkor pattant el bennem valami. Ha közlik veled, hogy ne aggódj, meg fog gyógyítani a doktor néni, az azt jelenti hogy gyógyíthatatlan beteg vagy. Talán nem halálos beteg, de gyógyíthatatlan. Felírta a gyógyszereket, megmutatta a készülékek használatát, időpontot is kaptam két hónap múlva. Tehát van még valamennyi időm.
Otthon aztán beletemetkeztem az internetbe, hogy most akkor mi van: mire számítsak. Többen halnak meg COPD-ben, mint rákban vagy szívrohamban. Az átlagos túlélési idő a diagnózistól számítva öt év. Gyógyíthatatlan. Halvány fogódzót találtam abban, hogy előző év novembere óta van már gyógykezelés erre a bajra, pont az amit a doktornő felírt. Nem gyógyít meg, de lelassítja, vagy megállítja a tüdő elhalását. Mivelhogy a COPD krónikus hörghuruttal kombinált emfizéma, Krónikus obstruktív tüdőbetegség. Akit érdekel, vagy a dohányzás miatt érinthet a probléma, nézzen utána a neten. Bőséges anyagot talál.

Kezdő lépések

Hogy is kezdődött? Hát nem feltétlenül úgy, hogy egyik reggel arra ébredtem, mától egészséges életmódot élek, ha törik, ha szakad.Valamikor 2013 augusztusában észrevettem, hogy ödémásodik a lábam, pirosodik, fáj is természetesen, és egy idő után elkezdtem aggódni.

Nem túl gyors a felfogásom, nem is vagyok a gyors döntések híve. Néhány nap után utánanéztem a neten a problémámnak. A felmérhetetlen információtömegből nekem az jött le, hogy mozogni kell. Oké, de mit? Azt találtam ki, hogy egyik nap kocogok, a következő napon kerékpározok, és újra. Heti öt alkalommal, szombat-vasárnap pihi van. Bicikli van, futócuccot is össze tudok dobni abból, ami van a szekrényben.

El is jött a nagy nap, az első futás napja. Természetesen hétfő, akkurátus ember vagyok, a heti sportolás csak hétfőn kezdődhet (különben nem heti :)) Beöltöztem, elindultam, el is jutottam a második sarokig. Itt valami elpattant a jobb lábfejemben, azonnal előugrott valami hengeres, kemény duzzanat. Ilyen gyorsan kifejlődő ínhüvelygyulladást, vagy mit, még nem láttam :). Egy lépést sem tudtam tovább futva megtenni. Megfordultam és hazasétáltam. Érdekes módon a gyaloglás teljesen fájdalommentesen ment.

Másnap kerékpárra ültem, nem volt semmi probléma, a kerékpár nemigen terheli az ízületeket, gyakorolhatja bárki. Kidolgoztam egy 45 perces kört a környéken, néhány zavartalan egyenessel, ahol bele lehetett adni mindent. Természetesen minden nap végeztem néhány próba-futólépést, egy hónapig teljesen hiába. A munkában, a sétában, kerékpározásban, általában semmiben nem zavart a sérülésem, futni viszont nem tudtam, annyira fájt.

Tettem néhány kört az orvosoknál is, ödéma-ügyben, biztos ami biztos alapon. A háziorvosnál kezdtem, ahogy illik. Beutalt a bőrgyógyászatra. Nagyon csinos és kedves doktornő kezelgetett néhány hónapig, teljesen eredménytelenül egyébként. Beutalt érsebészeti vizsgálatra, hogy kizárhassuk az érrendszeri eredetet. Ez sikerült is. Na, nem rögtön. Az állami egészségügyben a várható temetésem utánra kaptam időpontot, magánorvoshoz kellet fordulnom. Vele sikerült tisztáznom, hogy az ő szakterületét tekintve makkegészséges vagyok, ez nagyon megnyugtatott.:)

Időközben rájöttem, hogy a bőrgyógyász sötétben tapogatózik a bajomat illetően, magyarul, csak tüneti kezelést alkalmaz. Ha idő előtt elfogyott a krém, amit felírt, azonnal, nagyon durván kipirosodott, megbarnult a lábam, egyre feljebb. Azt gyanította a doktornő, hogy gombás eredetű bőrgyulladásom van, ennek a szövődménye az ödéma. Ennyit már én is tudtam, de mivel szóba sem került a gomba fajának meghatározása, egyáltalán valami hatásos gyógymód, nem mentem többé hozzá. Kísérletezni magam is tudok.

A Tescoban kapható Brado Life márkájú bőrfertőtlenítő spray és zselé, viszketés ellen vettem kamillás baba testápolót, lássuk, mire megyek vele. Az eredmény egyszerűen hihetetlen volt.A második alkalmazás után már semmi bajom nem volt. Azóta is használom ezeket az egyszerű szereket, nem merem abbahagyni a használatukat. Egy ultrafutónak amúgy is mindig vannak sérülései, a fenének sem hiányzik megint egy bőrbetegség, ami ráadásul még feltűnő is (nyáron is hosszúnadrágban kellene futnom).