Ma reggel úgy éreztem, hogy egyáltalán nem viselt meg a tegnapi 21,8, ami nem csoda, hisz' nem diktáltam valami eszement tempót... Na mindegy, hosszú futás után illik egy rövidebb regenerálót futni, hadd tisztuljon az a szervezet. Két rövid, ám annál változatosabb kör a kikötő környékén, épp elég lesz.
Persze, mire kiértem a kilométer hosszú egyenes aszfaltcsíkra, már meggondoltam magam: legyen benne egy kis fartlek is. Szép óvatosan bele-bele gyorsítgattam, ahogy illik, egy kicsivel élénkebb tempót mentem a megszokottnál, semmi anaerob terhelés. Ahol lehetett, ott többször is futottam hegynek föl, meg le.
Az edzés vége felé már sejtettem, kár volt a tempóváltogatásért, még sem esett ez annyira jól, mint vártam, kíváncsi is voltam, mit fog majd mutatni az óra memóriája. Hát nem csaltak meg az érzéseim: ha esetleg nem romlott el a mérőszerkezet, akkor helyenként eléggé elszállt a pulzusom. Ami nem lett volna csoda, hiszen korábban mindig szinkronban mozgott a pulzusom a terheléssel. Ma viszont semmi köze nem volt semminek semmihez. Pont akkor volt magas a pulzusom, amikor a leglötyögősebben kocogtam, és akkor állt vissza, amikor gyorsítottam.
Mostanában aligha csak magamra kell figyelnem, aggódhatok még az óra miatt is: vajon megkergült-e? Nem hiányzik most egy másik finanszírozása...
9,3 km; 10,1 km/h; 148 bpm;
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése