Iramjáték hatásai

Szokásom erőállapottól és hangulattól függően iramjátékot, vagyis fartleket futni. Eredetileg Svédországból származik a fartlek, eredendő célja a hosszú téli alapozási időszak után a formába hozás, futósebesség növelése. Tetszőleges számú, hosszúságú, viszonylag gyors szakaszok beiktatása kényelmes futószakaszok közé. Javítja a mozgáskoordinációt, az "utazósebességet", emelkedőn felfelé végezve erősíti a hajrázóképességet, a kitartást.
Legutóbb november 23-án futottam fartleket, nem túl hosszan, mintegy 11 km-es futás keretében. Lakott területen nem szoktam "bohóckodni", onnan kiérve szokásom kezdeni a gyorsító szakaszokat. A képen jól megfigyelhető piros szakaszok egészen lassú futások, vagy megállások jelzései, a fakóbb, vagy élénkebb zöld szakaszok gyorsabb futást jeleznek. A Nike+ honlapján az egérkurzort az útvonalon mozgatva folyamatosan leolvashatjuk az aktuális sebességet 10 m-es bontásokban, egyidejűleg szemlélhető a tengerszint feletti magasság változása.

A véletlen úgy hozta, hogy másnap egészen jól éreztem magam, ezért aztán egy lendületes, egyenletes iramú "örömfutást" végeztem, hasonló távon, mint előző nap. Kíváncsi voltam, milyen átlagsebesség jön ki a végén...
Nos: a 23-i fartlek átlagsebessége 6'04"/km, a másnapi könnyed futásé pedig 6'28"/km. Őszintén szólva jobb eredményre számítottam, miközben futottam, de hát az óra nemigen tud hazudni. Két és fél éves távlatban amúgy 6'39" az átlagtempóm, ebben benne van minden futásom, a leghosszabbak is, amíg csak le nem merült az akkumulátor. Induláskor, 2014 októberében még majdnem hét perc volt egy átlagos kilométer.
Látható tehát némi fejlődés, szerintem ugyan nem túl sok. Hosszútávú hat perces kilométerekkel maximálisan elégedett lennék.

Szombati "hosszú" futás

Azért az idézőjel a címben, mert 23 km semmiképpen sem nevezhető hosszú futásnak, a definíció szerint a hosszú futás minimum 3-5 órás könnyű tempójú mozgás. Célja a szervezet hozzászoktatása a hosszú, folyamatos megterhelésekhez. Úgy mentálisan, mint hormonálisan, a szív és az izomzat erősítése, a hajszálerezettség javítása, a zsírégetés hatékonyságának javítása, frissítési technikák gyakorlása, stb. Úgy éreztem, ennyi ma elég volt számomra, még csak a téli alapozás elejénél tartok, nem érzem tökéletes erőállapotban magam.

Megpróbáltam beilleszteni három képet, amit a mai futásom Nike+ naplójából mentettem le. A legalapvetőbb adatai a mai mozgásnak, pusztán az érdekesség kedvéért. Ennél sokkal többet tud a webhely, még egy ilyen egyszerű sportóra használatával is, mint a Nike+ GPS órája.

Spartathlon 2016 - Dr. Szabó Zoltánnal

Feltétlenül érdemes megnézni a filmet, profi munka! Motivációs videónak tudom ajánlani bárkinek, szerintem ezzel a céllal is készült. Ha Dr. Szabó Zoltán meg tudta tenni ezt a 246 km-t, a megfelelő felkészüléssel, akkor bárki képes rá...
Nem fiatal már, egész életében dohányzott... 246 km egy nem sportoló átlagember számára mission impossible, ez teljesen egyértelmű. Nagyon igaz viszont a mondás, hogy az első lépés a legnehezebb. Annak eldöntése, hogy nekem futni kell, elindulni az első kocogásra, rájönni, hogy a legfontosabb az út, nem a cél... Maga az út a cél...
Kell a motiváció, anélkül lehetetlen. Ezt a videót feltétlenül meg kell nézni időnként!

Alapozás terveim

Az október 29-i hat órás verseny után, jelenlegi elképzeléseim szerint, nem lesz versenyem a jövő évi, sárvári 24 órás versenyig. Itt az idő, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait elemezve elkezdjem a felkészülést. Nem a sárvári futás a fő esemény, de jó erőfelmérő a jövő évi Ultrabalaton előtt.

Az idei tókerülés nem igazán sikerült, a vártnál jóval kevésbé bírtam a Balaton-felvidék domborzatát, Köveskálnál fel is kellett hogy adjam. Egyszerűen nem kaptam levegőt, ha gyaloglásról futásra akartam váltani, még lejtőn sem. Pedig egyébként nem éreztem fáradtnak a lábaimat, lett volna még erőm a folytatáshoz. Nem vagyok benne biztos, hogy rájöttem már azóta, mi volt a gond. Tippem éppenséggel van: kevés hétvégi hosszú futásom volt, jobban hozzá kell még szokjak a hosszú megterhelésekhez, emelnem szükséges az átlagtempómat is. A futósebesség emelésének módja, ismereteim szerint gyorsítóedzések beiktatása a heti edzésrendbe. Erőállapotom ismeretében úgy gondolom, ebből nekem heti egy alkalom elég is lesz. Vigyáznom kell a túlterhelés elkerülésére, egy rendes fartleket ki is kell ám pihenni a másnapi edzésig, különben kész a sérülés, lásd az augusztusi affért...

Az alapozás kezdetén, úgy gondolom, nem fogom erőltetni a korábbi, heti 5-6 futást, nem vagyok még erre felkészülve, ennyit nem tudok kipihenni. Teljesen az érzéseimre kell hagyatkoznom: ha jól érzem magam, futok egymást követő napokon, ha gond van, kihagyok egy-két napot. A hangsúlyt inkább a hét végi, hosszabb megterhelésre helyezném. Vannak vélemények, hogy ez talán még fontosabb, mint a mindennapi kocogás. Ahány futót ismerek, gyakorlatilag annyiféle felkészülési stratégiáról tudok. Lőw András pl. évtizedek rutinjával a lábában, talán kétezer kilométert fut évente. Ezzel szemben Lubics Szilvia inkább nyolc(!) ezret. Vannak sokan, akik triatlonoznak, nyilván ők sem futnak állandóan, készülnek a többi versenyszámukra is. Hallottam olyan szegedi futóról is, aki hét közben nem ér rá futni, de szombat-vasárnap teljesít 8-12 órát. Tényleg nem vagyunk egyformák... :D

URH 6 órás futás - 2016

Október utolsó szombatján, 29-én rendezte a szegedi URH SE második 6 órás állóképességi versenyét. Az elsőn nem indultam, valahogy elkerülte a figyelmemet. A másodikat viszont nem hagytam ki. Úgy gondoltam, tökéletes alkalom felmérni, kijöttem-e már a sérülésből, amit augusztus folyamán szedtem össze.

Lassan három hónapja már, hogy nem futok a korábbi tempóban, a megszokott mennyiségben. Csak minden másnap indulok neki, max. 6-8 km-t teljesítek, felváltva gyalogolok és futok. 23-án próbálkoztam egy viszonylag hosszabb távval, 16 km-ig jutottam. Nem erőltettem tovább, nem esett igazán jól a futás, féltem is egy újabb túlerőltetéstől...
Elérkezett a verseny reggele, ködösen, hűvösen indult, de legalább nem esett. Fél kilenc körül értem a Ligetbe, a verseny színhelyére. A Liget tengelyében fogunk futni, 1 km-es köröket, meredek fordítókkal. Nem a legideálisabb pálya, de hát ebben a városban nem nagyon van verseny rendezésére alkalmas terep. Talán majd az új rekortán pályán, jövőre ígéri az önkormányzat... Viszonylag sok az induló, ötvenegyen vagyunk. Itt van Sípos Csaby is, akinek jellegzetessége, hogy megy mint az őrült, amíg bírja, miközben felváltva ordít és énekel. Meg lehet szokni, csak először meglepő. :D Az a megfigyelésem, hogy ezúttal sokan vannak, akik még nem találkoztak éneklő gepárddal...

Előzetesen 42 km-t vállaltam, de titokban abban bízom, meg lesz az 50 km is. Ha sikerülne végig pályán maradni, akkor van esélyem jó távot megtenni, és megnyugodhatok, sikerült felépülnöm.
Elég jó az indulás, az első két órában meg van az átlag tízes tempó, így társaságban  könnyebb lendületesen szaladni, mint egyedül a Tisza-parton. Két óra 15 perc körül van meg a félmaraton, volt már sokkal jobb időm is, de most még hátra van majd négy óra, be kell osztanom az erőt. Négy óra negyven perc alatt abszolválom a maratont. Nem fáj semmim, nem is vagyok nagyon fáradt, nem fázom, tehát most már kezdek bízni az ötvenben.
Öt és fél óránál érem el az ötvenet. Ekkor már eléggé fáradtnak érzem magam, és még mindig van hátra fél óra... Nem annyira fizikailag érzem magam fáradtnak, mint inkább mentálisan. Erre mondjuk számítottam is. Jellemző rám, hogy a vállalt távolság vagy az előre kijelölt idő vége felé egyszer csak mindenem elkezd fájni, nem telik az idő. Ezúttal 48 km-nél kapott el a világvége-érzés. Az ötven kilométert, ill. az öt óra harminc percet elérve jelentősen javult az állapotom, innen minden megtett méter bónusz. Talán egy kicsit még gyorsítani is tudtam, maradt még bennem tartalék. Mindez persze csak érzés, az órám a 34. km-nél behalt, nem bírta tovább az aksi.

A vége 52 lett, elégedett vagyok magammal. Tulajdonképpen ez az első versenyem, amikor nem jött közbe semmi, nem sérültem meg, végig a pályán maradtam, elértem, sőt egy kicsit túl is szárnyaltam az előzetesen kitűzött célt. És végül, de nem utolsó sorban, sikerült kilábalnom a sérülésből. Nem tudom még azt a tempót, nem is merem, amit korábban, de a jövő évi sárvári versenyig még hosszú az idő, még fejlődhetek.

Futás!

Szép lassan, szinte észrevétlenül átalakította az életemet a rendszeres futás. Ha csak tehetem, futok minden nap, hétfőtől péntekig (nem mindig sikerül persze). Szombaton bevásárolok, elolvasom a heti sajtót, lecsúszik egy-két sör, és végre van időm aludni egyet! Hét közben sajnos, Makóra ingázva, napi öt óránál több nemigen jut alvásra... Vasárnap a "hosszú" futások ideje. Az idézőjel indokolt: számomra egy három órás futás hosszúnak számít, egyedül, mentálisan különösen. Holott egy ultrafutó számára itt kezdődik a hosszú futás. Legalábbis a szakirodalom szerint. A hosszú futás fő célja: a szervezet alkalmazkodása a nagy távolságok megtételéhez. Fejleszti a zsírégetés hatékonyságát, javul az izmok hajszálerezettsége, gyakorolhatjuk a frissítést, személyre szabva azt. Kényelmes tempóban végezzük ezeket a futásokat, lassan lélegezve, viszonylag alacsony pulzusszámmal, nem az erőnlét javítása az elsődleges cél.

2014 októberében elérkezettnek láttam az időt, hogy felmérjem a maratoni teljesítőképességemet: 12-én lefutom a maratoni távot. Sportórám ekkor még nem volt, kiszámoltam, hány kört kell futnom a vadaspark körül, majd mérem az időt. Autóm sem volt még ekkor, vittem magammal némi pénzt, ha kell, majd veszek frissítést a MOL kúton vagy a Sparban, a pálya vonalán.

Valamikor délelőtt nyolc körül nekivágtam. Nagyon jólesett a futás, legalábbis eleinte. 30 km-ig nem volt semmi gond, nagyon jól éreztem a tempót, szépen gyarapodtak a körök. A harmincadik kilométer után sem volt tulajdonképpen nagy gond, nem fájt semmi, csak a fáradtságot kezdtem érezni egyre jobban. Ahogy egyre közelebb kerültem a 42 kilométerhez, egyre távolabbinak éreztem a célt, egyre csak lassultam, még 4 kör, még 3, még 2 és még egy. Végre! Megvan! 5 óra 13 perc alatt sikerült legyűrni a távot. Nem világcsúcs, de számomra mindennél többet jelent a mitikus távolság legyőzése.

Azt hiszem ekkor kezdtem megérezni, mi is az a mentális felkészültség. Ez volt az első, viszonylag hosszabb teljesítésem, amikor előre eldöntöttem, mennyit fogok futni. Ahogy közeledett a cél, úgy vált számomra egyre nehezebbé a "pályán maradás". Később, még hosszabb távokon ugyanez a jelenség: ha eldöntöttem, hogy 50 km-t futok, a gyötrődés csak 45 km fölött kezdődött. Talán ezt jelenti a megfogalmazás: mentálisan átfogni a távolságot. Ebben még erősödnöm kell... Persze fizikailag sem lehettem túl épületes látvány, legalábbis az út szélén álldogáló lányok szerint... :)

A Nagy Duma Nap

És elérkezett a várva várt, nagy nap: 2016. augusztus 13. A második Deseda ultramaraton napja. Indultam én már az elsőn is, iszonyú kánikulában. Addig a napig azt hittem, szeretek melegben futni. Ami azt illeti, még mindig szeretek melegben futni, de mint kiderült, nem tudok. Összeszedtem egy klasszikus napszúrást, fel kellett adnom 56 km-nél...

Na de majd az idén! Hűvösebb van egy kicsit, mint tavaly volt, plusz egy év van a lábaimban, némi tapasztalat meg fejben. Az előjelek persze most sem túl biztatóak, a két hete beszerzett sérülés nem igazán gyógyul. Még mindig érzékeny a bal csípőm, zsibbadt a térdem, a futás ritmusát sem találom azóta... Talán háromszor ha futottam az elmúlt két hétben, viszont  keményen bicikliztem mindennap. Érdekes módon tekerés közben semmi bajom, legalább az erőnlétem nem romlik.

Komolyan bízom benne, hogy az önfeledt futás közben majd ellazulnak a görcsölő csípőizmok, és sikerül egy jót futnom. Abban persze egy percig sem bízok, hogy sikerül a 256 km. Ahhoz azért még kevés vagyok, teljesen egészségesen is. De talán több lesz a tavalyi 56 kilométernél...
Rendben elindul a verseny reggel hatkor. Az indulók száma kb. kétszer annyi, mint az első DUMA-n, azt hiszem 39-en vagyunk, ha mindenki eljött. Tavaly mindössze egy versenyző tudott végig menni, Csécsei Zoli lett a bajnok, mindenki más hamarabb adta fel. Látszólag nehezebb a Deseda Ultra, mint a Spartathlon :) Mentálisan mindenképpen, hiszen körverseny. Jó nagy, 14 km-es körökkel!

A bal lábamat enyhén húzva kezdek, szerintem nem vészes a dolog, még mindig bízom az ellazulásban. A második kör végéig úgy tűnik, igazam lesz, egyre jobban esik a futás, bár a tempóm elég lassú. Kívülről nézve nem igazán lehetek fess, a főrendező-szpíker Péter Attila rá is kérdez, hogy biztosan jól vagyok-e, elég furcsa a járásom szerinte. Mondom neki, semmi baj, csak leülök egy kicsit.

Néhány perc nézelődés után felkelek,  folytatom a körözést. Már az első lépéseknél érzem, még sincs minden rendben, nehezemre esik a repülőfázis kivitelezése. A 14 km-es kör vége felé egyre többször kell sétálnom, a központba érve már tudom, ennek a versenynek is vége. Ekkor még úgy hiszem, hogy gyalogolva a pályán maradhatok. Az idő nagyon kellemes, mi bajom történhet, ha néha le kell állnom? Garantáltan nem fogok megfázni!

A központba érve megebédeltem, gyalogolva nem gond a teli gyomor. Mintegy fél órai heverészés után nekiszántam magam az indulásnak. Nem volt valami nagy élmény, mondhatom. Egy idő után már nem csak a derekam fájt nagyon, de a forgóm, a combom és a térdszalagjaim is kellemetlenül sajogtak. A kör így mintegy három és fél órámba tellett, és nem úgy nézett ki, hogy valaha is begyorsulok. Megint csak 56 km sikerült...

Október 18-án írom ezt a bejegyzést, állapotom még mindig nem a régi, sikerült alaposan túlterhelnem a derekam és a bal lábam izmait, az inakat és kötőszöveteket. Futni már tudok,  csak sajnos lassabban és kevesebbet, mint korábban. Félek nagyon, hogy elkapkodom a visszatérést a rendes edzésmennyiséghez...
És már itt is a nyakamon a következő felmérés: 6 órás URH futás az újszegedi ligetben október 29-én. Bűn lenne kihagyni egy hazai versenyt, pláne hogy már be is fizettem...

Utóirat: az idei versenyt is Csécsei Zoli nyerte, jobb idővel, mint a tavalyit. Öten tudták befejezni a versenyt, első nőként Kádár Kitti is célba ért. Még mindig sokkal rosszabb a célba érési arány, mint a Spartathlonon! Még megérhetjük, hogy a DUMA lesz az új kultikus verseny, ahol célba érni is kivételes hőstettnek számít... :)