Zsákolás. Hátizsákolás

Ma is 30 °C körül volt a hőmérséklet du. fél négy körül, amikor elindultam futni. A nagy melegre való tekintettel vittem magammal 1 liter citromos vizet, hátizsákba téve a szoftkulacsokat. Kíváncsi voltam, érződik-e majd valami a teljesítényemen a frissítés hatására.

Az adatokat visszanézve az látszik, hogy folyamatosan gyorsultam az edzés végéig. Érezni ugyan nem éreztem semmi különöset, de az óra nem hazudik. 6:27, 6:44, 6:25, 6:21, 6:21, 6:12, 6:31, 6:51, ez a dombozás után volt, 6:10. Gyorsult a lépésfrekvenciám is, pulzus a szokásos, 146 körüli. Összességében hosszabb futáshoz kell a frissítés, fél órás, negyven perces kocogásokhoz talán nem.

A Desedaultrán még nem tudom, hogy fogok inni, a 14 km-es pályán négy frissítőasztal van, mindenhol lehet inni pohárból, de felkaphatsz egy félliteres petpalack ásványvizet is. Sokáig nem kell cipelni, elfogy néhány száz méteren, utána összegyűröm, és vagy találok kukát, vagy eldobom a következő frissítőponton. Lehet hátizsákolni is szoftkulaccsal, de ha nagyon meleg lesz, ez nem annyira praktikus...


Mai futásom linkje...

Hétfői szenvedés

Kemény nap volt a tegnapi vasárnap: pincét ástam, kidobáltam vagy 3 m3 iszapos homokot. Jó mélyről, már 170 cm mélyen járok. Ki is hagytam a tegnapra tervezett futást.

Ma nagyon kíváncsi voltam, mennyire sikerült kipihenni a tegnapi napot. Közvetlenül munka után, fél négykor beöltöztem és elindultam. A hőmérséklet éppen 30 °C volt, gondoltam is, hogy éppen jó lesz vérplazma fejlesztéshez.

Más értelme nem is igen volt a mai futásnak, éreztem, fáradt vagyok még. A pulzusom eléggé felszökött, gyakran bele kellett gyalogolnom, hogy lelassítsam. A nyolcadik kilométer után be is kanyarodtam a Szabadság téri focipályára, nyújtani. Jó időben nem itthon nyújtok, hanem a pályán, aztán hazafutok, ami még ötszáz méter. 8,48 km lett a vége, 58 perc alatt, átlagosan 144-es pulzussal. Öröm az ürömben, hogy a pulzusom pontosan együtt mozgott a tempómmal, az óra mindezt pontosan mutatta. A percenkénti lépésszám is eléggé alacsony lett, 158, inkább 165-168 szokott lenni. Állítólag percenként 160-180 közötti érték a normális. Már csak 12 nap a DUMA-ig!

Mai futásom linkje...

Két hét múlva DUMA

Mai futásom


Érdekességképpen beillesztettem ide a mai futásomat. Nem lett sok, csak 8 km, de legalább a tempóval és a pulzusommal elégedett lehetek. Nagyon meleg volt ma, kb. 30 °C. Szükség van az ilyen, nagy melegben végzett futásokra, jótékony hatással van a vérplazma képződésére, a vérplazma pedig a hőleadásban játszik fontos szerepet.

A DUMA-n nagy fontossága van a hőleadó képességnek: 36 óra alatt 252 km, mindig a nyár közepén, a legnagyobb melegben, változatos domborzati viszonyok között, 80%-ban nyílt terepen. Kevesen szeretik az ilyen nagy kihívásokat, mentálisan is megterhelő, hogy tizennyolcszor kell megkerülni a tavat. Azért ez mégsem "egy kör a tó körül".

Idén 16 jelentkező van a versenyre, a legtöbben visszatérők, több egykori győztes is jön az idén. Ez az a verseny, ahol előfordult már az is, hogy a két győztes (férfi és női bajnok) ért be utoljára a célba. Ez hogy lehetséges? Mindenki más feladta már korábban, ők teljesítették a 18-18 kört. Név szerint: Kádár Kitty és Nagykéri György. Gyuri indul az idén is, korosztályának egyik legjobbja, akárcsak Papp Jani, aki jelen pillanatban hat napos versenyen vesz részt Romániában, négy nap után túl az 500 km-en.

Idén nincsenek nagy terveim a Deseda Ultrán, egészségi állapotom és a felkészülésem sem ad okot nagy derűlátásra. Elindulok 15-én, szombaton reggel hatkor, aztán majd meglátjuk, mennyi lesz a vége. Mindenképpen óriási élmény, felejthetetlen kaland lesz.

Az UB-val szemben behozhatatlan előnye a versenynek, hogy nincs szükség kimenekítésre: akármilyen rosszul van valaki, a versenyközpontba be tud gyalogolni. Ez egyben a mentális nehézség is: látom, hogy mindjárt benn vagyok a célban, de még X alkalommal meg kéne kerülni a tavat...

VI. URH 6 órás állóképességi futóverseny

A szegedi URH SE hagyományosan október utolsó szombatján rendezi 6 órás állóképességi futóversenyét. Szerencsésen sikerült idén is a dátumválasztás, hiszen éppen nem ütközött a III. Szeged Maratonnal, így aztán mindkét versenyen elindulhattam. Elég jól sikerült a múlt vasárnapi futás, bíztam benne, ezúttal is jól fogom magam érezni, futok egy jó távot. 

 Ezúttal is egész éjjel esett az eső, de most nem volt olyan szerencsénk, mint egy hete: reggelre sem állt el. Nem volt egy heves esőzés, de ahhoz pont elég, hogy totál átázzon, aki a szabadban tartózkodik pár órát. Beöltöztem az ilyenkor szokásos maskarába, bepakoltam a szükségesnek vélt cuccokat a kocsiba, imádkoztam, hogy semmit ne felejtsek el.

 

Időben a helyszínre értem, egy ideje a versenyt a "Partfürdő és Kemping" területén rendezi az egyesület. Október vége lévén, ilyenkor már senkit nem zavarunk a jelenlétünkkel, van viszont portaszolgálat, és működnek még a közművek is. Láttam, hosszú sor áll a rajtszámokra várva, ezért inkább a felszerelésem partra cipelésével kezdtem. 

Lehoztam először az asztalt és a széket. Ekkor derült ki, hogy a megszokott "települési pontomon" Bakos Andrisék verték fel az esőbeálló sátrat. Megengedték, hogy én is behúzódjak oda, legalább a felszerelésem nem fog elázni. Lehoztam még a partra a váltóruhákat meg a tervezett frissítést, és már mehettem is a rajtszámért. Beöltöztem, volt még idő beszélgetni ismerősökkel, megjöttek a vásárhelyiek, makóiak, algyőiek és természetesen a szegediek is.

 

Ezek után a legújabb divat szerint öltözve, vagyis bokáig maszkban be is álltunk a rajtzónába. Az eső is szinte elállt erre a pár percre, de csak eddig, egyébként nem hagyott minket faképnél a teljes verseny alatt sem. Kilenckor rendben elrajtolt a mezőny, az első kör csak egy gyors séta volt, annyira zsúfolt volt az az ezerszázhatvanhárom méter, egyre népszerűbb ez a verseny... 

Ezután kezdett egy kissé gyorsulni a tempó, pont annyira, amennyire ideálisnak nevezhető bemelegítés céljára. Valamikor a harmadik-negyedik körben már rá is tudtam állni arra a tempóra, amit jónak éreztem egy ekkora időtávra. Szemüveg nélkül nem látom az órát, úgy 11 km/óra a tempó, amivel praktikusnak tartom a kezdést, ez fog elfogyni a vége felé kb. 9 km/órányira. Ha minden jól sikerül. 

 A saját asztalomra Győri Édes kekszet, energiazselét, szénhidrát tablettát és sótablettát készítettem. Hoztam Szentkirályit is, de hamar kiderült, hogy a közös frissítőasztalon egészen pazar a kínálat: magnéziumos víz, izó, narancslé, kóla és persze víz. Végigkóstoltam mind, úgy hogy a saját vizemet csak a sótabletta és zselé kísérésére kellett bevetnem.

 

Jól ment a futás, legalább olyan jól, mint egy hete, a maraton is kb. annyi időt vett igénybe, négy órát. Ekkor már biztos voltam benne, ha el nem rontom, eddigi leghosszabb hatórás távomat fogom futni ezúttal. Futottam itt már 48 km-t és 56-ot is. A 48 esetében nagyon túlöltöztem, kimelegedtem, és nem volt annyi eszem, hogy átöltözzek. Az 56 km esetében minden stimmelt, de akkor még nagyon kezdő és edzetlen voltam, az a táv egy merő szenvedés volt akkor. 

Négy óra elteltével egy picit lassulni kezdtem, távolsággal elég jól álltam, arra azért ügyeltem, mennyi van mögöttem, és mennyi kell még a lefújásig. Konkrét távot nem terveztem, de nagyon reméltem, több lesz mint eddig bármikor. A vége aztán ugyanaz lett, mint a maraton esetében: nagyon jó távot hoztam össze, de egy hajszál hiányzott a tökéletességhez: 700 méter. Ezúttal sajnos nem sikerült tökéletesen kondicionálnom az emésztőrendszert, kétszer vesztettem időt a kényszerű kiállás miatt, minimum egy kört. Persze nyilván mások is, de az meg az ő bajuk. A frissítéssel nem volt gond, nem is nagyon kellett rá figyelmem, ezúttal nem éheztem el, mint néhány nagyobb versenyen. A zacskó keksznek a fele sem fogyott, megittam két energiazselét, egy energia shotot, talán három szem sótabletta is lecsúszott. 

Sokan misztifikálják a frissítést, amiről az a véleményem, hogy valóban el lehet vele rontani egy versenyt, de pozitív irányban leginkább a felkészültség számít. Eltelt már öt óra is, szerintem meg is volt eddigre 50 km, ami azt jelentette számomra, most már biztos az egyéni csúcsjavítás. Eléggé fáradt voltam ahhoz, hogy ne akarjak belehúzni, csak legyen egy körrel több. Végül lett is talán hárommal: hivatalosan 59,3 km-t teljesítettem.

 Akár még elégedett is lehetnék, de így utólag hiányzik az a bizonyos hétszáz méter... Ha egy körrel többet tudtam volna, 60,4 km lett volna vége. Ugye hogy sokkal szebb még leírva is? Remélem, lesz még alkalmam ezen a szegedi versenyen indulni jövőre és azután is. Nagyon jó a szervezés, a versenyzők kiszolgálása, jó a hangulat. Néha esik az eső, de hát annyi baj legyen.

Az órám által mért futás linkje a Decathlon honlapján.
  
Időközben megtaláltam az időmérő vállalkozás honlapját, rajta az adataimmal.

Az egyéni férfi győztes, Fajfrik Zoltán(63 kör) adattáblája:

Az egyéni női győztes, Kormos Edina(59 kör) adatai:

A két legjobb adatait tanulmányozva ezúttal is látható, amit már korábban is megfigyeltem: lehet, hogy a nők egy kicsivel lassúbbak(nem mindig, lásd Lubics Szilvi vagy Maráz zsuzsi), de sokkal megbízhatóbbak. Edina hullámvölgyek nélkül, az utolsó köröket is az első körök idejével megegyezve tette meg. A férfi győztes 4 körrel többet teljesített, köszönhetően a dinamikus kezdésnek. Az utolsó köröket viszont majdnem megegyező időkkel tették meg.

III. Szeged Maraton 2020

 Nagyon vártam már az idei, sorrendben a harmadik Szeged Maratont. Klasszikus maratoni távot versenyen 2018 nyarán futottam utoljára. Nem kedvencem ez a táv, hiszen eléggé hosszú, viszont a kellemes tempónál illik gyorsabban teljesíteni. Ha jól emlékszem, legutoljára versenykörülmények között 4 óra 47 perc alatt tettem meg a 42 kilométert. Volt az idén három hosszútávú versenyem, a Desedaultra, a szegedi éjszakai 12 órás és természetesen az Ultrabalaton. Mindhárom versenyen jól ment az első maraton, még időben is jobban sikerültek, mint a 2018 nyári versenyem. Joggal bízhattam tehát benne, hogy ha "csak" 42 km-t kell lenyomnom, jó időt érhetek el, nem lehetetlen 4 óra alatt célba érnem.

Október 25-én vasárnap volt a verseny, egész héten előtte kellemes napsütéses idő volt, októbernek megfelelő hőmérséklettel. Szombatról vasárnapra virradóra viszont természetesen egész éjjel szakadt az eső. Nem nagyon bíztam benne, hogy eláll reggel 9-re, ám a csoda mégis megtörtént: az eső elállt, hellyel-közzel még a nap is kisütött. Hideg amúgy nem volt, 12 fok körüli volt a hőmérséklet, ha jól emlékszem.

 Időben a versenyközpontban voltam, mely ezúttal a Széchenyi téren volt, mindenféle szokásos "komfort" nélkül, a vírushelyzet miatt. Még maszkot is viselnem kellett a rajtig. Volt tehát idő nézelődni, sok kedves ismerőssel, baráttal találkoztam. 

Pontban kilenckor rendben elrajtolt a mezőny, az ismert okok ellenére népes társaságban indulhattam. Mentünk néhány csavart a belvárosban, hogy a hellyel nem túl ismerős résztvevők minél jobban elveszve érezzék magukat a labirintusban, aztán ráfordultunk a Huszár Mátyás (tehát alsó) rakpartra.  Ezen végig rohanva, a Maros utcát érintve felrepültünk a Bertalan-hídra. A híd után ismét némi bélcsavarodás, és máris a töltésen haladtunk a Holt-Maros felé. Végigfutottunk a holtág mindkét partján, itt jöttem rá, ezúttal a szerb határ felé fordulunk a Tisza-töltésen, hogy hátulról érjük el Tiszaszigetet. 

Az éjszakai eső miatt kihagytuk a mélypontot, mivel ebből az irányból csak a szántóföldön keresztül közelíthető meg, ill. ezúttal sehogy. Egy végeláthatatlan, nyílegyenes, ám annál rosszabb aszfaltcsíkon befutottunk Tiszaszigetre, és már kezdtem örülni, hogy innen már a célegyenes lesz az irány, ám hatalmasat kellett csalódnom: a faluban keringőztünk fel és alá, bepótolandó a mélypont elhagyása miatt hiányzó(?) kilométereket. 

Valahol itt értem el a harmincadik kilométert, itt kezdtem el fáradni és lassulni. Szigetig nagyon jól ment, és nagyon jól is esett a futás, általában 11 km/óra felett tudtam haladni, megerőltetés nélkül, élvezve az új futótechnikát. Az utóbbi hónapokban ugyanis sikerült átállnom a korábbinál kicsivel hosszabb lépésekre, amely talán egy kicsit fárasztóbb, ám hatékonyabb mint rövidebb léptekkel, nagyobb lépésfrekvenciával haladni.

 Szóval ott tartottam, hogy a harmincadik kilométer körül érezhetően kezdtem fáradni, nem is bírtam tartani a korábbi lépéshosszt és természetesen a tempót sem. A légzésemmel ezúttal nem volt semmi gond, nem éreztem azt sem, hogy elszállt volna a pulzusom, mint egyik-másik Ultrabalatonon... Nem éreztem semmiféle holtpontot, pláne nem rohantam bele a falba (soha nem szoktam), úgy látszik ezúttal ennyire futotta a felkészültségemből. Tiszasziget után már csak a kilences átlagot tudtam hozni, néhány alkalommal bele is gyalogoltam, hogy biztosan végig megmaradjon a futókám. Ultrák úgy tartják, hogy addig kell belegyalogolni, amíg nem veszítetted el a futóképességedet a fáradtságtól, mert ha akkor gyalogolsz bele, már nem fog visszajönni... 

Óvatos voltam tehát, be is jött a várakozásom, majdnem a tervezett időre értem célba, 4 óra három perc lett a vége. Valahol a negyvenedik körül találkoztam Orsós Ferivel (utolért). Elmondása szerint pénteken és szombaton is versenyzett rövidebb távokon, a halmozás amúgy is régi szokása. A célig egymást elkerülgetve mentünk tovább. A célegyenesben belehúztam, persze a Feri sem hagyta magát, előttem ért be néhány centivel... 

Összességében elégedett vagyok az elért idővel, úgy tűnik jó döntés volt, hogy a megszokott jól eső kocogásaim közé az idén jóval több sprintet és dombozást illesztettem be, mint az eddigi években. Nem mintha élvezném a sprinteket, de hát feltétlenül szükség van rájuk, javítják még a hosszú távú átlagsebességet is... Ha minden igaz, 2021-ben már tavasszal  lesz a negyedik Szeged Maraton, az ideihez hasonlóan hűvös időben. Nekem ugyan nem kedvencem a hideg, de hát a többség ilyenkor szeret futkosni, tehát nekem kell alkalmazkodnom. Október utolsó szombatján (31-én) lesz még az immár hagyományosnak mondható "URH 6 órás" állóképességi futás, Újszegeden a Partfürdő területén. Ezen még elindulok az idén, mivel kíváncsi vagyok, mennyit tudok így idény végén, aztán irány a téli alapozás.

                                                  

<

Egy közönséges hétköznap...

 

Immár eltelt hat nap az UB-n megtett utolsó lépésem óta, ma már meg mertem kockáztatni egy kis futást. Természetesen nem töltöttem tétlenül az elmúlt hetet, meg volt minden nap a reggeli torna, esténként pedig a kemény hengerelés.

Futni viszont nem mertem, előző versenyek után szerzett negatív tapasztalatok miatt. Ha nem várom meg az izmok legalább részleges regenerációját, és a szénhidrát tartalékok feltöltődését, nagyon rosszul tud esni a futás, túl korán elkezdve jelentősen lassul a regenerálódás. Mindez természetesen csak egy-egy verseny után igaz, a hétvégi hosszú futások után nem szükséges rápihenni, elég csak hétfőn egy kicsit visszavenni a terhelésből, lehet futni egy kis regenerálót.

Könnyed, laza tempóval kezdtem, de egy-másfél kilométer hat perces haladás után úgy éreztem, egy kicsit még belegyorsíthatok, ezért aztán a lazából tempósra váltottam. Nem nehezült el a légzésem a gyorsítás után, úgy hogy végig tartani is tudtam az 5'40"-es tempót.

Végül a pulzusom az elvárhatónál egy kicsit magasabb lett, de ezt betudom az UB utóhatásának. Végig éreztem, bizonyos izmaim még nem teljesen kipihentek, de nem fájt semmim, jólesően teljesítettem a mai adagot. Érezhetően berzenkedett a combközelítő, a combfeszítő itt-ott, a vádli és a jobb lábfej apró izmai. Ezek tehát még fejlesztésre szorulnak.

Október 25-én lesz a III. Szeged Maraton. A linkre kattintva elolvasható a versenykiírás! Nevezni lehet 8, 30 és 42 km-es távokra, csapatok lehetnek kettőtől 10 főig.

Ez a verseny a következő, amin indulni szeretnék, a mai futás után úgy érzem, sikerülni fog formába hoznom magamat, hogy egy jólesőt futhassak azon a vasárnapon. Az utóbbi ultraversenyeimen nem okozott problémát könnyedén eljutni a "negyvenkettedikig". A részidőim is jobbak voltak, mint a legutoljára futott I. Szeged maratonom időeredménye. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az idei. Ismerem magam, nem fogom szétszaggatni a lábaimat, csak egy kicsivel lépem túl a komfortzónám határait. Éppen annyira, hogy végig tudjak menni biztonsággal a távon.

A mai futásom linkje a Decathlon közösség oldalán.

Ultrabalaton 2020

 Ezúttal kivételesen nem májusban, hanem október elsején rajtolt el az Ultrabalaton mezőnye, az ismert okok miatt. Én mondjuk az utolsó pillanatig nem voltam biztos benne, hogy meg lesz tartva a verseny az idén, de szerencsére feleslegesen aggódtam. Számításaim szerint 183-an rajtoltunk el Balatonfüredről, 92-en értek célba, 91-en kényszerültek feladni a versenyt. Eredetileg talán 295-en neveztek a versenyre, nyilván sokan féltek eljönni egy ilyen tömegrendezvényre, elfogyhatott az éves szabadsága is sokunknak a tavaszi otthon-veszteglés alatt, nyilván volt olyan is, aki kikészült az idei bizonytalanságokkal terhelt évtől, és úgy érezte, nem bírná teljesíteni ezt a kihívást.

Konkrét kilométercél nélkül indultam az Ultrabalatonon, tisztában vagyok vele, hogy a felkészülésem nem teszi lehetővé a holtbiztos célba érést. Heti minimum 100 km-t kell ahhoz futni, hogy egyáltalán esélyem legyen célba érni, de mivel a remény hal meg utoljára, bíztam benne, hogy nem kell majd utólag szégyenkeznem a megtett kilométerek miatt.

Idén mindenféle okok miatt nem a megszokott útvonalat futottuk, közelebb maradtunk a parthoz, és legalábbis eleinte, elmaradtak a hosszú, meredek emelkedők. Ezt nem bántam egyáltalán, nem szereti szerintem senki a felfelé kaptatást. Jól is ment itt még a futás, ha jól emlékszem, meg is lett az első maraton 5 órán belül. 

Volt idő, amikor maratoni futóversenyen teljesen széthajtottam magam, és 4 óra 47 perc alatt értem célba. Idén három hosszútávú versenyen is 5 órán belül tejesítettem az első maratont, mindenféle fáradtság érzete nélkül.

Itt a Varga Pincészetnél még minden nagyon király volt...

Az első kellemetlen meglepetés Badacsonytördemic után ért: nem a megszokott kerékpárúton mentünk tovább, hanem balra, Szigliget felé a főúton. Mint kiderült, ez a szakasz végig emelkedik, kb. 10 %-osan, több mint 3 km hosszan. Na, ez a szakasz nagyon durva volt. Természetesen végig gyalogoltam, eszembe nem jutott futni, nem is tudtam volna... 

Nagyon kikészültem még a gyaloglástól is ezen a meredek emelkedőn. Ezután igazából már nem is tudtam a korábbi tempóban, a korábbi jó érzéssel futni. Kénytelen voltam a futást egyre gyakrabban gyaloglással váltogatni. 

Keszthelyen kaptunk vacsorát, megittam egy pohár zöldség levest, átöltöztem a közelgő éjszakához, nyújtottam egy kicsit, és mentünk tovább. Balatonmáriafürdőig még váltogattam a futást a gyaloglással, a 103,3 km-es jelzésig. Ezután már csak gyalogolni tudtam. Még ettől is egyre jobban fáradtam, egy idő után a jobb lábfejem is megfájdult. Balatonlelle-keletnél döntöttem úgy, hogy ennyi volt, már járni is alig tudtam. Szerencsére hamar jött a beszedőkocsi, nem fagytam meg a várakozásban. Ez a pont 133,4 km-nél van. 

Nem vagyok elégedetlen, ezúttal ennyi volt bennem, volt már jobb eredményem is, meg rosszabb is ezen a versenyen. Nagy nevek is feladták ezt a versenyt, volt, ki nálam hamarabb, volt, ki később.

Ezúttal sem foglalkoztam különösebben azzal, hogy mit egyek verseny közben, meggyőződésem, hogy nem ez a döntő tényező abban, meddig jutok az adott versenyen. A verseny elején felváltva fogyasztom a nálam lévő müzliszeleteket és a frissítőasztalokról azt, ami megtetszik, és úgy gondolom, le tudom nyelni. Ahogy haladok előre, szárad ki a szám, úgy váltok zselére, az asztalokról pedig ezúttal a barackbefőtt volt az, ami bejött. Lényeg az, hogy ne fájjon a hasam az ürességtől, bevigyek valami minimális szénhidrátot, és kész. Nagyobbrészt úgy is zsírégetésből él ilyenkor az ultrafutó.

Biztonsággal megállapíthatom, hogy a felkészülésem az idei versenyre nem volt megfelelő, kevés volt a heti kilométer-átlag. A júliusi Desedaultra volt az idei első hosszútávú verseny, nagyon nehéz volt odáig folyamatosan motiválni magamat, nyilván persze másoknak sem volt könnyű ez az időszak. A Desedaultra után már nem is tértem magamhoz igazán, egyszer sem bírtam hozni a megszokott heti kilométereket. Nem hagytam ki napokat, egyszerűen csak rövidebbre vettem a napi távokat: kevesebb esett jól, kevesebbet is bírtam, mint általában. 

A koronavírus világított rá, hogy bizony a folyamatos versenyzésre szükség van, hogy jó fizikai és mentális állapotban tudjuk tartani magunkat. Nem az ultraversenyekre gondolok most, hanem az itt-ott közbeszúrt kisebb félmaratonokra és maratonokra, amiket versenytempóban futunk meg. Ezeket nem helyettesíti semmilyen hétvégi hosszú futás, én pedig nem tudom rávenni magam, hogy egyedül toljam a versenytempót.

Most ott tartok, hogy végig kell gondolnom, mit is szeretnék a jövőben elérni, mit tudok beletenni, hogy kivenni is tudjak valamit... Nevezzek-e a jövő évi UB-re, vagy maradjak a körözős versenyeknél? Unalmasabbak ugyan, mint a Balaton-kör, de van idő megállni, pihengetni, nem esem ki  a szintidőből.