2020. április 7., kedd

Végre itt a nyár, vagyis majdnem

  A tegnapi 9,3 km után ma már határozottan többet szerettem volna futni. Van egy kedvenc 16 km-es útvonalam, aszfalt, zúzott kő, fű, poros földút egyveleg, eléggé változatosnak mondható.
  12-kor tehát irány délnek, a szerb határ felé. A fordulópontnál sajnos két autó rendőr unatkozott, úgy hogy ezúttal kissé hamarabb fordultam vissza (nem szeretem a rendőri kérdéseket, nincs szükségem csekkre), ezért hiányzik egy kicsi a tervhez képest.
  Nagyon kellemes, szinte nyárias volt ma az idő, vakító napfény, szinte szélcsend, azt hiszem, ezt vártuk már mindannyian. Hogy az örömöm még teljesebb legyen, ma még a pulzusom is a fenntartható tartományban volt az edzésidő 58 %-ában...
  Az utolsó három futás alapadatai eléggé biztatóak, különösen a pulzusátlag. Az emelkedő hőmérséklet ellenére inkább csökkenőnek mondhatóak az értékek, ha lassan is de alkalmazkodok a melegedő időjáráshoz. Bizony előfordult már régebben, különösen versenyen, hogy nagyon rosszul viseltem az emelkedő hőmérsékletet.
04.03: 21,3 km, 9,6 km/h, 141 bpm
04.05: 21,8 km, 9,5 km/h, 143 bpm
04.07: 15,4 km, 9,5 km/h, 135 bpm

Fussatok sokat, mert futni jó...




Résztvenne fizetett közvélemény-kutatásokban? Kattintson ide!

2020. április 6., hétfő

Hosszú után illik regenerálni...

  Ma reggel úgy éreztem, hogy egyáltalán nem viselt meg a tegnapi 21,8, ami nem csoda, hisz' nem diktáltam valami eszement tempót... Na mindegy, hosszú futás után illik egy rövidebb regenerálót futni, hadd tisztuljon az a szervezet. Két rövid, ám annál változatosabb kör a kikötő környékén, épp elég lesz.
  Persze, mire kiértem a kilométer hosszú egyenes aszfaltcsíkra, már meggondoltam magam: legyen benne egy kis fartlek is. Szép óvatosan bele-bele gyorsítgattam, ahogy illik, egy kicsivel élénkebb tempót mentem a megszokottnál, semmi anaerob terhelés. Ahol lehetett, ott többször is futottam hegynek föl, meg le.
  Az edzés vége felé már sejtettem, kár volt a tempóváltogatásért, még sem esett ez annyira jól, mint vártam, kíváncsi is voltam, mit fog majd mutatni az óra memóriája. Hát nem csaltak meg az érzéseim: ha esetleg nem romlott el a mérőszerkezet, akkor helyenként eléggé elszállt a pulzusom. Ami nem lett volna csoda, hiszen korábban  mindig szinkronban mozgott a pulzusom a terheléssel. Ma viszont semmi köze nem volt semminek semmihez. Pont akkor volt magas a pulzusom, amikor a leglötyögősebben kocogtam, és akkor állt vissza, amikor gyorsítottam.
  Mostanában aligha csak magamra kell figyelnem, aggódhatok még az óra miatt is: vajon megkergült-e? Nem hiányzik most egy másik finanszírozása...

9,3 km; 10,1 km/h; 148 bpm;

Mai futásom megosztása...

2020. április 3., péntek

IX. futás: körözgetés helyett egy nagy kör

   A tegnapi körözgetős fiaskó után úgy gondoltam, hogy ismét meg kellene próbálkoznom egy hosszú futással. Ezúttal azonban a nekem sokkal jobban tetsző A-ból B-be történő futással kellene próbálkozni. Egyrészt ugye közel sem olyan unalmas. Másrészt ezt nem lehet akármikor abba hagyni, éppen ezért tuti, hogy sokkal hosszabb lesz a tegnapi 11-nél.
   Elindul ugye az ember, meg tesz mondjuk 10 km-t, és semmi probléma. Folytatom tovább, óvatos félkörívet leírva a kiindulási ponthoz képest. Egyszer csak elérkezik az a pont, akárhol, 15 vagy 20 km-nél, amikor kezdem azt érezni, hogy rá kéne már hagyni. Futok tovább természetesen, és minden hazafordulási lehetőségnél mérlegelem, menjek-e tovább, vagy vegyem be a kanyart. Innentől kezdve pedig a motiváció újra felerősödik, hiszen haza kell futni, nem szállhatok be a kocsiba akármelyik kör végén... Hátrány, hogy magammal kell cipelnem hátizsákot, vizet, kaját. Nyáron azért ez eléggé meleg teher tud lenni.
   Így történt ez ma is nagy vonalakban. Kíváncsiságból az árvízi emlékmű felé futottam, megnézni, mi újság a belvárosban. Az utca végén balra fordulva végig kell menni az Alsó-nyomási soron. Régi utcanév, de nem ismerem az eredetét. Annál inkább a következőét, ez a Ballagi-tó sor.


 Az ezerhétszázas évekig itt ballagtatták-terelgették a boszorkányjelölteket a víz felé. Nem volt még akkoriban folyamszabályozás, mindig volt néhány kisebb víz az árvizek után visszamaradva. Aki fennmaradt, az bűnös volt, továbbkísérték hát a Máglya sor felé, mely a Boszorkányszigetig tart.


 A Máglya sor végén balra fordultam a belváros felé, innen már nincs messze. Hát a gyerekklinika környékén eléggé zsúfolt volt a járda, úgy hogy egy kicsivel hamarabb visszafordultam innen a Boszorkánysziget felé.

Gondolom, mindenki sejti, miféle szertartásokat tartottak ott 1720 előtt, mikor is az utolsó boszorkánymestert vezették máglyára. Ő egyébként az akkori polgármester volt. Ellene vallottak néhányan. Ki milyen indítékból, nyilván volt aki önként, volt akit a spanyolcsizma bírt rá a vallomásra. Hogy azóta mennyire nem változott az emberiség, annak belátásához elég beleolvasni a hírportálok komment szekcióiba. Ma is lobognának a máglyák, ha nem lenne tilos...
   A Boszorkánysziget után jön a Medencés-kikötő, ezt megkerülve fordulok rá a hattyasi és gyálaréti töltésszakaszra. Az utolsó háznál befordulok Gyálarétre, visszafutok a játszótérig, nagyjából a városrész közepéig.


   Itt lehet balra Szentmihály felé fordulni, száraz időben, néhány kilométer a búzaföldek között... Szentmihályra beérve, újabb választási lehetőség: tovább előre a Maty-ér felé, vagy jobbra a város irányába. Ezúttal úgy döntöttem, innen már haza vezet az út, kell még innen is legalább fél óra. Szentmihályon elfutottam a rapsicok valamikori kedvenc kocsmája előtt. Hivatalos neve "Kedves Teve söröző", nem hivatalosan Rapsic kocsma.


   Itt voltam évekig hivatásos halőr, van alapja az elnevezésnek. Az illegális  halfogási szenvedély is öröklődik ám generációkon keresztül, nem csak a zsenialitás vagy a hajszín... Innen a szervízúton, majd egy jó kis kerékpárúton futhattam tovább, és már benn is voltam Szegeden. Kecskéstelep elején kezdődik egy "békeidőben" funkciótlan nyúlgát, ezen végig futva máris Alsóvároson vagyok újra, kisvártatva pedig otthon.
   Hát így néz ki egy A-ból B-be, vagy inkább A-ból A-ba vezető túra, ezúttal Szeged délnyugati kerületeinek körbefutása. Amint vége lesz ennek a vírusmizériának, megpróbálom a másik kedvenc útvonalam: a töltésen fel Algyőig, vissza a 47-es mellett Tarjánba. Innen megint csak van több alternatív útvonal, hosszabb és rövidebb is.

2020. április 2., csütörtök

VIII. futás: amikor nem jön össze a hosszú

  Tegnap este végre eszembe jutott, hol lehet Szegeden jókat futni hűvös időben, ha még az északi szél is ellenünk dolgozik: a Szél utca, Kálvária sgt., Móravárosi krt. határolta háromszögben. A nyílt részeken hátszél fúj, kellemesen süt a nap, a fedett Szél utcai részen pedig nem érvényesül az északi szél.

Ide kocsival szoktam menni, a csomagtartóban a frissítéssel. Ebből is gondolható, hogy hosszú futást terveztem ide. Régebben sokat futottam itt, csak hát mostanában, versenyek, tehát közvetlen motiváció nélkül, nem éppen haváj a körözős edzés. Na mindegy, jó a szél, hajózzunk ki...
8 °C a 10 órai kezdéskor, ragyogó napsütés, a szél is alig fújdogál, tökéletes kezdésnek tűnik. Az ötödik kilométernél már elég jól bemelegedtem, jó volt a tempóm is, de ettől kezdve minden a visszájára fordult: érezni kezdtem, hogy a beleimmel nincs minden rendben. Arra is gyorsan rájöttem, miért: a tegnap esti vacsoránál nem vettem figyelembe a másnapi terveimet, túl fűszereset ettem, és még a szokásos, hosszú előtti probiotikumot is elfelejtettem bevenni. 11 km-ig bírtam, akkor aztán bevágtam magam a kocsiba, nyomás haza. Hogy teljes legyen az élvezet, a szomszéd a kapuban várt, pakoljunk már egy kis téglát, ha már megígértem! Hát pakoljunk.
Hogy mi ebből a tanulság? A hosszúnak szánt futásokat mindig meg kell tervezni, rá kell készülni. Ha elrontjuk, általában várhatunk egy hetet a következő hétvégéig. Most egy kicsit más a helyzet, egy hónapig minden nap szombat. Hát nem egy nagy durranás a végtelen vakáció sem...



Mai futásom megosztása...

2020. április 1., szerda

VII. futás: a korlátlan szabadidő hátulütői

  Fura így megtervezni a napi futásaimat, hogy tizedik napja nem kell bemennem dolgozni, és ki tudja meddig tart még ez az állapot. Munka mellett sokat nem kellett gondolkoznom: rögtön hazaérkezés után átöltöztem, és futottam 1-1,5 órát, az aktuális erőnlétem függvényében egyenletes tempóban, vagy beiktatva néhány gyorsítást, úgymond fartlek módban. Hétvégén pedig általában szombaton és vasárnap is futottam egy "hosszút". Ez az én esetemben 2-4 óra közötti ráérős kocogást jelent. Általában pénteken tartottam szünnapot, hétfőn pedig egy laza regeneráló futást illesztettem be.
  Ez a ritmus most alapjaiban borult fel. Melyik nap legyen a hétvége? Hány hétvége legyen egy héten? Mennyi legyen a teljes heti összterhelés? 
  A kijárási korlátozásokkal is kezdeni kéne valamit. Általában törekszem arra, hogy minden nap más pályán fussak, mint az előző napokban, a fásultság elkerülése végett. Viszont kedvenc pályáim nagy része a belvároson keresztül vezet, arra pedig nem szívesen futok a mai időkben, kiemelten a hidakat kerülöm a keskeny járdák miatt. Így viszont elég nehéz változatos pályákon futnom.
  Természetesen ma is futottam egy viszonylag rövidet, Hattyastelepen keresztül futva a Tisza-töltésen és a Medencés-kikötő környékén. Ideális terep hegymenet és lejtők gyakorlására + a néptelen egyeneseken egy kis fartlek. 
  Egy hajszállal jobb ma az idő, mint tegnap volt: ugyanolyan hűvös van, de az északi szél jóval csendesebb. Kb. 15 perc, míg kiérek a terepre, ezt nevezhetjük bemelegítésnek is akár. Hattyast elhagyva nyílegyenes, 1 km-es aszfaltcsík húzódik a szennyvíztisztító irányába, összesen két lakóházzal. Itt lehet nyomni néhány gyorsabb szakaszt, a végén egy meredek kaptatón lehet felszaladni a töltésre. Van itt egy vízmérce lépcső, lehet lépcsőzni is, ha úgy tartja kedvem. Ezután érek a Medencés-kikötőhöz, aminek a rámpáin kitűnően szimulálható a "Balaton-felvidék" domborzata. Egy kör, ami magába foglal két emelkedőt, két lejtőt, 300 m. Itt érzés szerint, amíg el nem unom magam, addig szoktam bohóckodni, ha nem zavarom a horgászokat. Innen lehet visszafordulni Hattyastelep felé, egy nagyon hosszú, több száz méteres enyhe lejtőn, ahol jó iramban lehet gyakorolni a helyes futótechnikát, "csípőforgatást" a' la "chi futás". 

  Ezt a kört futottam ma le kétszer. Érdemes hetente 1-2 alkalommal fartleket futni, még ha megerőltető is, mert fejleszti a hosszútávú átlagsebességet. 24 órában nem mindegy, hogy 8,8 vagy 9,4 az óránkénti tempód... :)

Mai futásom megosztása...

2020. március 31., kedd

VI. futás: széllel szemben futni is nehéz

  A tegnapi rövid-gyors-hideg futás után ma egy hosszabb, lassabb futást terveztem. A változatosság gyönyörködtet... :) Futás előtt azért ránéztem az okostelefonomra , de nem nyugtatott meg, amit láttam: 8°C, ám a hőérzet csak -1°C. Hát ez meg hogy lehet? Hozzászoktam már, hogy mindenféle marhaságot prognosztizál a telefonom, de ezt a 9 fokos különbséget egy kissé durvának találtam.
  Az ajtón kilépve már kezdtem sejteni a jelenség okát: ritka hideg, metsző északi szél. A tervezett pálya jelentős részén ráadásul szembe... Na, most már mindegy, gyerünk.
A kijárási korlátozások miatt nem igen zavart senki a futásban, az egy-két szembejövő pedig látványosan kitért előlem, aligha tekintélyes megjelenésem okán...
  A Makkosházi körúton már szembe kaptam az északi szelet, kezdtem sejteni, mi vár majd rám a dorozsmai szántóföldek között. Hát igen... Kilométereken keresztül fókuszálhattam a chi futásra, kiemelten az enyhe előredőlésre, aktív karmunkára és párhuzamos lépésekre. Inkább, mint a fagyasztó szélre.
  A régi 5-ösön a város felé fordulva már nem volt semmi gond, némileg takart terepen, hátszélben azért csak más a futás. Kellemesen kimelegedtem, frissítettem, innen már játék volt az egész. 17,9 km lett a vége, nem túl magas 134-es átlagpulzussal.
Jöhet holnap egy rövidebb, intenzív, gyorsítószakaszokkal megspékelt futás.



Mai futásom megosztása...

2020. március 30., hétfő

V. futás: amikor az időjárás dönt

  A hétvégi szép idő után abban bíztam: ma is valami hasonlóban lesz részem. Póló, rövidnadrág, aztán hajrá! Alig hogy kiléptem az ajtón, meg kellett állapítanom, hogy álmodozni szabad, ámbár felesleges: metsző, hideg szél fogadott. A kilépés lendületével mehettem is vissza egy plusz rétegért, legalább felülre.
  Kellemes kocogást terveztem erre a napra, gondoltam benézek a belvárosba, amennyire lehet. El is futottam az árvízi emlékműig, kellemetlen szembeszélben, amely arra kényszerített, hogy a tervezettnél gyorsabban fussak, hátha sikerül átmelegednem... Tudjátok, van a szembeszélnek egy nagyon pozitív oldala: féltávtól hátszéllé változik, úgy hogy alig vártam, hogy megérinthessem az áradó Tisza hullámait szimbolizáló alumínium íveket. Eddigre jól át is melegedtem, szóval a visszaút 3,5 kilométere viszonylag kellemesnek volt mondható.
 

Havi háromszáz kilométerrel szoktam kalkulálni, tehát törekszem arra, hogy minden alkalommal 10 km fölött teljesítsek (a kieső napok miatt).Ezúttal 7 km-nél ráhagytam, amitől van egy kis hiányérzetem, de legalább viszonylag gyorsan, és nem is túl magas pulzussal futhattam...
10,4 km/h, 139 bpm.


Mai futásom megosztása