Ma is 30 °C körül volt a hőmérséklet du. fél négy körül, amikor elindultam futni. A nagy melegre való tekintettel vittem magammal 1 liter citromos vizet, hátizsákba téve a szoftkulacsokat. Kíváncsi voltam, érződik-e majd valami a teljesítényemen a frissítés hatására.
Az adatokat visszanézve az látszik, hogy folyamatosan gyorsultam az edzés végéig. Érezni ugyan nem éreztem semmi különöset, de az óra nem hazudik. 6:27, 6:44, 6:25, 6:21, 6:21, 6:12, 6:31, 6:51, ez a dombozás után volt, 6:10. Gyorsult a lépésfrekvenciám is, pulzus a szokásos, 146 körüli. Összességében hosszabb futáshoz kell a frissítés, fél órás, negyven perces kocogásokhoz talán nem.
A Desedaultrán még nem tudom, hogy fogok inni, a 14 km-es pályán négy frissítőasztal van, mindenhol lehet inni pohárból, de felkaphatsz egy félliteres petpalack ásványvizet is. Sokáig nem kell cipelni, elfogy néhány száz méteren, utána összegyűröm, és vagy találok kukát, vagy eldobom a következő frissítőponton. Lehet hátizsákolni is szoftkulaccsal, de ha nagyon meleg lesz, ez nem annyira praktikus...
Mai futásom linkje...
2023. július 5., szerda
2023. július 3., hétfő
Hétfői szenvedés
Kemény nap volt a tegnapi vasárnap: pincét ástam, kidobáltam vagy 3 m3 iszapos homokot. Jó mélyről, már 170 cm mélyen járok. Ki is hagytam a tegnapra tervezett futást.
Ma nagyon kíváncsi voltam, mennyire sikerült kipihenni a tegnapi napot. Közvetlenül munka után, fél négykor beöltöztem és elindultam. A hőmérséklet éppen 30 °C volt, gondoltam is, hogy éppen jó lesz vérplazma fejlesztéshez.
Más értelme nem is igen volt a mai futásnak, éreztem, fáradt vagyok még. A pulzusom eléggé felszökött, gyakran bele kellett gyalogolnom, hogy lelassítsam. A nyolcadik kilométer után be is kanyarodtam a Szabadság téri focipályára, nyújtani. Jó időben nem itthon nyújtok, hanem a pályán, aztán hazafutok, ami még ötszáz méter. 8,48 km lett a vége, 58 perc alatt, átlagosan 144-es pulzussal. Öröm az ürömben, hogy a pulzusom pontosan együtt mozgott a tempómmal, az óra mindezt pontosan mutatta. A percenkénti lépésszám is eléggé alacsony lett, 158, inkább 165-168 szokott lenni. Állítólag percenként 160-180 közötti érték a normális. Már csak 12 nap a DUMA-ig!
Mai futásom linkje...
Ma nagyon kíváncsi voltam, mennyire sikerült kipihenni a tegnapi napot. Közvetlenül munka után, fél négykor beöltöztem és elindultam. A hőmérséklet éppen 30 °C volt, gondoltam is, hogy éppen jó lesz vérplazma fejlesztéshez.
Más értelme nem is igen volt a mai futásnak, éreztem, fáradt vagyok még. A pulzusom eléggé felszökött, gyakran bele kellett gyalogolnom, hogy lelassítsam. A nyolcadik kilométer után be is kanyarodtam a Szabadság téri focipályára, nyújtani. Jó időben nem itthon nyújtok, hanem a pályán, aztán hazafutok, ami még ötszáz méter. 8,48 km lett a vége, 58 perc alatt, átlagosan 144-es pulzussal. Öröm az ürömben, hogy a pulzusom pontosan együtt mozgott a tempómmal, az óra mindezt pontosan mutatta. A percenkénti lépésszám is eléggé alacsony lett, 158, inkább 165-168 szokott lenni. Állítólag percenként 160-180 közötti érték a normális. Már csak 12 nap a DUMA-ig!
Mai futásom linkje...
2023. július 1., szombat
Két hét múlva DUMA
Mai futásom
Érdekességképpen beillesztettem ide a mai futásomat. Nem lett sok, csak 8 km, de legalább a tempóval és a pulzusommal elégedett lehetek. Nagyon meleg volt ma, kb. 30 °C. Szükség van az ilyen, nagy melegben végzett futásokra, jótékony hatással van a vérplazma képződésére, a vérplazma pedig a hőleadásban játszik fontos szerepet.
A DUMA-n nagy fontossága van a hőleadó képességnek: 36 óra alatt 252 km, mindig a nyár közepén, a legnagyobb melegben, változatos domborzati viszonyok között, 80%-ban nyílt terepen. Kevesen szeretik az ilyen nagy kihívásokat, mentálisan is megterhelő, hogy tizennyolcszor kell megkerülni a tavat. Azért ez mégsem "egy kör a tó körül".
Idén 16 jelentkező van a versenyre, a legtöbben visszatérők, több egykori győztes is jön az idén. Ez az a verseny, ahol előfordult már az is, hogy a két győztes (férfi és női bajnok) ért be utoljára a célba. Ez hogy lehetséges? Mindenki más feladta már korábban, ők teljesítették a 18-18 kört. Név szerint: Kádár Kitty és Nagykéri György. Gyuri indul az idén is, korosztályának egyik legjobbja, akárcsak Papp Jani, aki jelen pillanatban hat napos versenyen vesz részt Romániában, négy nap után túl az 500 km-en.
Idén nincsenek nagy terveim a Deseda Ultrán, egészségi állapotom és a felkészülésem sem ad okot nagy derűlátásra. Elindulok 15-én, szombaton reggel hatkor, aztán majd meglátjuk, mennyi lesz a vége. Mindenképpen óriási élmény, felejthetetlen kaland lesz.
Az UB-val szemben behozhatatlan előnye a versenynek, hogy nincs szükség kimenekítésre: akármilyen rosszul van valaki, a versenyközpontba be tud gyalogolni. Ez egyben a mentális nehézség is: látom, hogy mindjárt benn vagyok a célban, de még X alkalommal meg kéne kerülni a tavat...
Érdekességképpen beillesztettem ide a mai futásomat. Nem lett sok, csak 8 km, de legalább a tempóval és a pulzusommal elégedett lehetek. Nagyon meleg volt ma, kb. 30 °C. Szükség van az ilyen, nagy melegben végzett futásokra, jótékony hatással van a vérplazma képződésére, a vérplazma pedig a hőleadásban játszik fontos szerepet.
A DUMA-n nagy fontossága van a hőleadó képességnek: 36 óra alatt 252 km, mindig a nyár közepén, a legnagyobb melegben, változatos domborzati viszonyok között, 80%-ban nyílt terepen. Kevesen szeretik az ilyen nagy kihívásokat, mentálisan is megterhelő, hogy tizennyolcszor kell megkerülni a tavat. Azért ez mégsem "egy kör a tó körül".
Idén 16 jelentkező van a versenyre, a legtöbben visszatérők, több egykori győztes is jön az idén. Ez az a verseny, ahol előfordult már az is, hogy a két győztes (férfi és női bajnok) ért be utoljára a célba. Ez hogy lehetséges? Mindenki más feladta már korábban, ők teljesítették a 18-18 kört. Név szerint: Kádár Kitty és Nagykéri György. Gyuri indul az idén is, korosztályának egyik legjobbja, akárcsak Papp Jani, aki jelen pillanatban hat napos versenyen vesz részt Romániában, négy nap után túl az 500 km-en.
Idén nincsenek nagy terveim a Deseda Ultrán, egészségi állapotom és a felkészülésem sem ad okot nagy derűlátásra. Elindulok 15-én, szombaton reggel hatkor, aztán majd meglátjuk, mennyi lesz a vége. Mindenképpen óriási élmény, felejthetetlen kaland lesz.
Az UB-val szemben behozhatatlan előnye a versenynek, hogy nincs szükség kimenekítésre: akármilyen rosszul van valaki, a versenyközpontba be tud gyalogolni. Ez egyben a mentális nehézség is: látom, hogy mindjárt benn vagyok a célban, de még X alkalommal meg kéne kerülni a tavat...
2020. november 1., vasárnap
VI. URH 6 órás állóképességi futóverseny
A szegedi URH SE hagyományosan október utolsó szombatján rendezi 6 órás állóképességi futóversenyét. Szerencsésen sikerült idén is a dátumválasztás, hiszen éppen nem ütközött a III. Szeged Maratonnal, így aztán mindkét versenyen elindulhattam. Elég jól sikerült a múlt vasárnapi futás, bíztam benne, ezúttal is jól fogom magam érezni, futok egy jó távot. 
Akár még elégedett is lehetnék, de így utólag hiányzik az a bizonyos hétszáz méter... Ha egy körrel többet tudtam volna, 60,4 km lett volna vége. Ugye hogy sokkal szebb még leírva is? Remélem, lesz még alkalmam ezen a szegedi versenyen indulni jövőre és azután is. Nagyon jó a szervezés, a versenyzők kiszolgálása, jó a hangulat. Néha esik az eső, de hát annyi baj legyen.
Az órám által mért futás linkje a Decathlon honlapján.
Időközben megtaláltam az időmérő vállalkozás honlapját, rajta az adataimmal.
Az egyéni férfi győztes, Fajfrik Zoltán(63 kör) adattáblája:
Az egyéni női győztes, Kormos Edina(59 kör) adatai:
A két legjobb adatait tanulmányozva ezúttal is látható, amit már korábban is megfigyeltem: lehet, hogy a nők egy kicsivel lassúbbak(nem mindig, lásd Lubics Szilvi vagy Maráz zsuzsi), de sokkal megbízhatóbbak. Edina hullámvölgyek nélkül, az utolsó köröket is az első körök idejével megegyezve tette meg. A férfi győztes 4 körrel többet teljesített, köszönhetően a dinamikus kezdésnek. Az utolsó köröket viszont majdnem megegyező időkkel tették meg.
Ezúttal is egész éjjel esett az eső, de most nem volt olyan szerencsénk, mint egy hete: reggelre sem állt el. Nem volt egy heves esőzés, de ahhoz pont elég, hogy totál átázzon, aki a szabadban tartózkodik pár órát. Beöltöztem az ilyenkor szokásos maskarába, bepakoltam a szükségesnek vélt cuccokat a kocsiba, imádkoztam, hogy semmit ne felejtsek el.
Időben a helyszínre értem, egy ideje a versenyt a "Partfürdő és Kemping" területén rendezi az egyesület. Október vége lévén, ilyenkor már senkit nem zavarunk a jelenlétünkkel, van viszont portaszolgálat, és működnek még a közművek is.
Láttam, hosszú sor áll a rajtszámokra várva, ezért inkább a felszerelésem partra cipelésével kezdtem.
Lehoztam először az asztalt és a széket. Ekkor derült ki, hogy a megszokott "települési pontomon" Bakos Andrisék verték fel az esőbeálló sátrat. Megengedték, hogy én is behúzódjak oda, legalább a felszerelésem nem fog elázni. Lehoztam még a partra a váltóruhákat meg a tervezett frissítést, és már mehettem is a rajtszámért. Beöltöztem, volt még idő beszélgetni ismerősökkel, megjöttek a vásárhelyiek, makóiak, algyőiek és természetesen a szegediek is.
Ezek után a legújabb divat szerint öltözve, vagyis bokáig maszkban be is álltunk a rajtzónába. Az eső is szinte elállt erre a pár percre, de csak eddig, egyébként nem hagyott minket faképnél a teljes verseny alatt sem. Kilenckor rendben elrajtolt a mezőny, az első kör csak egy gyors séta volt, annyira zsúfolt volt az az ezerszázhatvanhárom méter, egyre népszerűbb ez a verseny...
Ezután kezdett egy kissé gyorsulni a tempó, pont annyira, amennyire ideálisnak nevezhető bemelegítés céljára.
Valamikor a harmadik-negyedik körben már rá is tudtam állni arra a tempóra, amit jónak éreztem egy ekkora időtávra. Szemüveg nélkül nem látom az órát, úgy 11 km/óra a tempó, amivel praktikusnak tartom a kezdést, ez fog elfogyni a vége felé kb. 9 km/órányira. Ha minden jól sikerül.
A saját asztalomra Győri Édes kekszet, energiazselét, szénhidrát tablettát és sótablettát készítettem. Hoztam Szentkirályit is, de hamar kiderült, hogy a közös frissítőasztalon egészen pazar a kínálat: magnéziumos víz, izó, narancslé, kóla és persze víz. Végigkóstoltam mind, úgy hogy a saját vizemet csak a sótabletta és zselé kísérésére kellett bevetnem.
Jól ment a futás, legalább olyan jól, mint egy hete, a maraton is kb. annyi időt vett igénybe, négy órát. Ekkor már biztos voltam benne, ha el nem rontom, eddigi leghosszabb hatórás távomat fogom futni ezúttal. Futottam itt már 48 km-t és 56-ot is. A 48 esetében nagyon túlöltöztem, kimelegedtem, és nem volt annyi eszem, hogy átöltözzek. Az 56 km esetében minden stimmelt, de akkor még nagyon kezdő és edzetlen voltam, az a táv egy merő szenvedés volt akkor.
Négy óra elteltével egy picit lassulni kezdtem, távolsággal elég jól álltam, arra azért ügyeltem, mennyi van mögöttem, és mennyi kell még a lefújásig. Konkrét távot nem terveztem, de nagyon reméltem, több lesz mint eddig bármikor. A vége aztán ugyanaz lett, mint a maraton esetében: nagyon jó távot hoztam össze, de egy hajszál hiányzott a tökéletességhez: 700 méter. Ezúttal sajnos nem sikerült tökéletesen kondicionálnom az emésztőrendszert, kétszer vesztettem időt a kényszerű kiállás miatt, minimum egy kört. Persze nyilván mások is, de az meg az ő bajuk.
A frissítéssel nem volt gond, nem is nagyon kellett rá figyelmem, ezúttal nem éheztem el, mint néhány nagyobb versenyen. A zacskó keksznek a fele sem fogyott, megittam két energiazselét, egy energia shotot, talán három szem sótabletta is lecsúszott.
Sokan misztifikálják a frissítést, amiről az a véleményem, hogy valóban el lehet vele rontani egy versenyt, de pozitív irányban leginkább a felkészültség számít. Eltelt már öt óra is, szerintem meg is volt eddigre 50 km, ami azt jelentette számomra, most már biztos az egyéni csúcsjavítás. Eléggé fáradt voltam ahhoz, hogy ne akarjak belehúzni, csak legyen egy körrel több. Végül lett is talán hárommal: hivatalosan 59,3 km-t teljesítettem.
Akár még elégedett is lehetnék, de így utólag hiányzik az a bizonyos hétszáz méter... Ha egy körrel többet tudtam volna, 60,4 km lett volna vége. Ugye hogy sokkal szebb még leírva is? Remélem, lesz még alkalmam ezen a szegedi versenyen indulni jövőre és azután is. Nagyon jó a szervezés, a versenyzők kiszolgálása, jó a hangulat. Néha esik az eső, de hát annyi baj legyen.
Időközben megtaláltam az időmérő vállalkozás honlapját, rajta az adataimmal.
Az egyéni férfi győztes, Fajfrik Zoltán(63 kör) adattáblája:
Az egyéni női győztes, Kormos Edina(59 kör) adatai:
A két legjobb adatait tanulmányozva ezúttal is látható, amit már korábban is megfigyeltem: lehet, hogy a nők egy kicsivel lassúbbak(nem mindig, lásd Lubics Szilvi vagy Maráz zsuzsi), de sokkal megbízhatóbbak. Edina hullámvölgyek nélkül, az utolsó köröket is az első körök idejével megegyezve tette meg. A férfi győztes 4 körrel többet teljesített, köszönhetően a dinamikus kezdésnek. Az utolsó köröket viszont majdnem megegyező időkkel tették meg.
2020. október 27., kedd
III. Szeged Maraton 2020
Nagyon vártam már az idei, sorrendben a harmadik Szeged Maratont. Klasszikus maratoni távot versenyen 2018 nyarán futottam utoljára. Nem kedvencem ez a táv, hiszen eléggé hosszú, viszont a kellemes tempónál illik gyorsabban teljesíteni. Ha jól emlékszem, legutoljára versenykörülmények között 4 óra 47 perc alatt tettem meg a 42 kilométert. Volt az idén három hosszútávú versenyem, a Desedaultra, a szegedi éjszakai 12 órás és természetesen az Ultrabalaton. Mindhárom versenyen jól ment az első maraton, még időben is jobban sikerültek, mint a 2018 nyári versenyem. Joggal bízhattam tehát benne, hogy ha "csak" 42 km-t kell lenyomnom, jó időt érhetek el, nem lehetetlen 4 óra alatt célba érnem.
Október 25-én vasárnap volt a verseny, egész héten előtte kellemes napsütéses idő volt, októbernek megfelelő hőmérséklettel. Szombatról vasárnapra virradóra viszont természetesen egész éjjel szakadt az eső. Nem nagyon bíztam benne, hogy eláll reggel 9-re, ám a csoda mégis megtörtént: az eső elállt, hellyel-közzel még a nap is kisütött. Hideg amúgy nem volt, 12 fok körüli volt a hőmérséklet, ha jól emlékszem.
Időben a versenyközpontban voltam, mely ezúttal a Széchenyi téren volt, mindenféle szokásos "komfort" nélkül, a vírushelyzet miatt. Még maszkot is viselnem kellett a rajtig. Volt tehát idő nézelődni, sok kedves ismerőssel, baráttal találkoztam.
Pontban kilenckor rendben elrajtolt a mezőny, az ismert okok ellenére népes társaságban indulhattam. Mentünk néhány csavart a belvárosban, hogy a hellyel nem túl ismerős résztvevők minél jobban elveszve érezzék magukat a labirintusban, aztán ráfordultunk a Huszár Mátyás (tehát alsó) rakpartra. Ezen végig rohanva, a Maros utcát érintve felrepültünk a Bertalan-hídra. A híd után ismét némi bélcsavarodás, és máris a töltésen haladtunk a Holt-Maros felé. Végigfutottunk a holtág mindkét partján, itt jöttem rá, ezúttal a szerb határ felé fordulunk a Tisza-töltésen, hogy hátulról érjük el Tiszaszigetet.
Az éjszakai eső miatt kihagytuk a mélypontot, mivel ebből az irányból csak a szántóföldön keresztül közelíthető meg, ill. ezúttal sehogy. Egy végeláthatatlan, nyílegyenes, ám annál rosszabb aszfaltcsíkon befutottunk Tiszaszigetre, és már kezdtem örülni, hogy innen már a célegyenes lesz az irány, ám hatalmasat kellett csalódnom: a faluban keringőztünk fel és alá, bepótolandó a mélypont elhagyása miatt hiányzó(?) kilométereket.
Valahol itt értem el a harmincadik kilométert, itt kezdtem el fáradni és lassulni. Szigetig nagyon jól ment, és nagyon jól is esett a futás, általában 11 km/óra felett tudtam haladni, megerőltetés nélkül, élvezve az új futótechnikát. Az utóbbi hónapokban ugyanis sikerült átállnom a korábbinál kicsivel hosszabb lépésekre, amely talán egy kicsit fárasztóbb, ám hatékonyabb mint rövidebb léptekkel, nagyobb lépésfrekvenciával haladni.
Szóval ott tartottam, hogy a harmincadik kilométer körül érezhetően kezdtem fáradni, nem is bírtam tartani a korábbi lépéshosszt és természetesen a tempót sem. A légzésemmel ezúttal nem volt semmi gond, nem éreztem azt sem, hogy elszállt volna a pulzusom, mint egyik-másik Ultrabalatonon... Nem éreztem semmiféle holtpontot, pláne nem rohantam bele a falba (soha nem szoktam), úgy látszik ezúttal ennyire futotta a felkészültségemből. Tiszasziget után már csak a kilences átlagot tudtam hozni, néhány alkalommal bele is gyalogoltam, hogy biztosan végig megmaradjon a futókám. Ultrák úgy tartják, hogy addig kell belegyalogolni, amíg nem veszítetted el a futóképességedet a fáradtságtól, mert ha akkor gyalogolsz bele, már nem fog visszajönni...
Óvatos voltam tehát, be is jött a várakozásom, majdnem a tervezett időre értem célba, 4 óra három perc lett a vége. Valahol a negyvenedik körül találkoztam Orsós Ferivel (utolért). Elmondása szerint pénteken és szombaton is versenyzett rövidebb távokon, a halmozás amúgy is régi szokása. A célig egymást elkerülgetve mentünk tovább. A célegyenesben belehúztam, persze a Feri sem hagyta magát, előttem ért be néhány centivel...
Összességében elégedett vagyok az elért idővel, úgy tűnik jó döntés volt, hogy a megszokott jól eső kocogásaim közé az idén jóval több sprintet és dombozást illesztettem be, mint az eddigi években. Nem mintha élvezném a sprinteket, de hát feltétlenül szükség van rájuk, javítják még a hosszú távú átlagsebességet is... Ha minden igaz, 2021-ben már tavasszal lesz a negyedik Szeged Maraton, az ideihez hasonlóan hűvös időben. Nekem ugyan nem kedvencem a hideg, de hát a többség ilyenkor szeret futkosni, tehát nekem kell alkalmazkodnom. Október utolsó szombatján (31-én) lesz még az immár hagyományosnak mondható "URH 6 órás" állóképességi futás, Újszegeden a Partfürdő területén. Ezen még elindulok az idén, mivel kíváncsi vagyok, mennyit tudok így idény végén, aztán irány a téli alapozás.
2020. október 9., péntek
Egy közönséges hétköznap...
Immár eltelt hat nap az UB-n megtett utolsó lépésem óta, ma már meg mertem kockáztatni egy kis futást. Természetesen nem töltöttem tétlenül az elmúlt hetet, meg volt minden nap a reggeli torna, esténként pedig a kemény hengerelés.
Futni viszont nem mertem, előző versenyek után szerzett negatív tapasztalatok miatt. Ha nem várom meg az izmok legalább részleges regenerációját, és a szénhidrát tartalékok feltöltődését, nagyon rosszul tud esni a futás, túl korán elkezdve jelentősen lassul a regenerálódás. Mindez természetesen csak egy-egy verseny után igaz, a hétvégi hosszú futások után nem szükséges rápihenni, elég csak hétfőn egy kicsit visszavenni a terhelésből, lehet futni egy kis regenerálót.
Könnyed, laza tempóval kezdtem, de egy-másfél kilométer hat perces haladás után úgy éreztem, egy kicsit még belegyorsíthatok, ezért aztán a lazából tempósra váltottam. Nem nehezült el a légzésem a gyorsítás után, úgy hogy végig tartani is tudtam az 5'40"-es tempót.
Végül a pulzusom az elvárhatónál egy kicsit magasabb lett, de ezt betudom az UB utóhatásának. Végig éreztem, bizonyos izmaim még nem teljesen kipihentek, de nem fájt semmim, jólesően teljesítettem a mai adagot. Érezhetően berzenkedett a combközelítő, a combfeszítő itt-ott, a vádli és a jobb lábfej apró izmai. Ezek tehát még fejlesztésre szorulnak.
Október 25-én lesz a III. Szeged Maraton. A linkre kattintva elolvasható a versenykiírás! Nevezni lehet 8, 30 és 42 km-es távokra, csapatok lehetnek kettőtől 10 főig.
Ez a verseny a következő, amin indulni szeretnék, a mai futás után úgy érzem, sikerülni fog formába hoznom magamat, hogy egy jólesőt futhassak azon a vasárnapon. Az utóbbi ultraversenyeimen nem okozott problémát könnyedén eljutni a "negyvenkettedikig". A részidőim is jobbak voltak, mint a legutoljára futott I. Szeged maratonom időeredménye. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az idei. Ismerem magam, nem fogom szétszaggatni a lábaimat, csak egy kicsivel lépem túl a komfortzónám határait. Éppen annyira, hogy végig tudjak menni biztonsággal a távon.
A mai futásom linkje a Decathlon közösség oldalán.
2020. október 4., vasárnap
Ultrabalaton 2020
Ezúttal kivételesen nem májusban, hanem október elsején rajtolt el az Ultrabalaton mezőnye, az ismert okok miatt. Én mondjuk az utolsó pillanatig nem voltam biztos benne, hogy meg lesz tartva a verseny az idén, de szerencsére feleslegesen aggódtam. Számításaim szerint 183-an rajtoltunk el Balatonfüredről, 92-en értek célba, 91-en kényszerültek feladni a versenyt. Eredetileg talán 295-en neveztek a versenyre, nyilván sokan féltek eljönni egy ilyen tömegrendezvényre, elfogyhatott az éves szabadsága is sokunknak a tavaszi otthon-veszteglés alatt, nyilván volt olyan is, aki kikészült az idei bizonytalanságokkal terhelt évtől, és úgy érezte, nem bírná teljesíteni ezt a kihívást.
Konkrét kilométercél nélkül indultam az Ultrabalatonon, tisztában vagyok vele, hogy a felkészülésem nem teszi lehetővé a holtbiztos célba érést. Heti minimum 100 km-t kell ahhoz futni, hogy egyáltalán esélyem legyen célba érni, de mivel a remény hal meg utoljára, bíztam benne, hogy nem kell majd utólag szégyenkeznem a megtett kilométerek miatt.
Idén mindenféle okok miatt nem a megszokott útvonalat futottuk, közelebb maradtunk a parthoz, és legalábbis eleinte, elmaradtak a hosszú, meredek emelkedők. Ezt nem bántam egyáltalán, nem szereti szerintem senki a felfelé kaptatást. Jól is ment itt még a futás, ha jól emlékszem, meg is lett az első maraton 5 órán belül.
Volt idő, amikor maratoni futóversenyen teljesen széthajtottam magam, és 4 óra 47 perc alatt értem célba. Idén három hosszútávú versenyen is 5 órán belül tejesítettem az első maratont, mindenféle fáradtság érzete nélkül.
Itt a Varga Pincészetnél még minden nagyon király volt...
Az első kellemetlen meglepetés Badacsonytördemic után ért: nem a megszokott kerékpárúton mentünk tovább, hanem balra, Szigliget felé a főúton. Mint kiderült, ez a szakasz végig emelkedik, kb. 10 %-osan, több mint 3 km hosszan. Na, ez a szakasz nagyon durva volt. Természetesen végig gyalogoltam, eszembe nem jutott futni, nem is tudtam volna...
Nagyon kikészültem még a gyaloglástól is ezen a meredek emelkedőn. Ezután igazából már nem is tudtam a korábbi tempóban, a korábbi jó érzéssel futni. Kénytelen voltam a futást egyre gyakrabban gyaloglással váltogatni.
Keszthelyen kaptunk vacsorát, megittam egy pohár zöldség levest, átöltöztem a közelgő éjszakához, nyújtottam egy kicsit, és mentünk tovább. Balatonmáriafürdőig még váltogattam a futást a gyaloglással, a 103,3 km-es jelzésig. Ezután már csak gyalogolni tudtam. Még ettől is egyre jobban fáradtam, egy idő után a jobb lábfejem is megfájdult. Balatonlelle-keletnél döntöttem úgy, hogy ennyi volt, már járni is alig tudtam. Szerencsére hamar jött a beszedőkocsi, nem fagytam meg a várakozásban. Ez a pont 133,4 km-nél van.
Nem vagyok elégedetlen, ezúttal ennyi volt bennem, volt már jobb eredményem is, meg rosszabb is ezen a versenyen. Nagy nevek is feladták ezt a versenyt, volt, ki nálam hamarabb, volt, ki később.
Ezúttal sem foglalkoztam különösebben azzal, hogy mit egyek verseny közben, meggyőződésem, hogy nem ez a döntő tényező abban, meddig jutok az adott versenyen. A verseny elején felváltva fogyasztom a nálam lévő müzliszeleteket és a frissítőasztalokról azt, ami megtetszik, és úgy gondolom, le tudom nyelni. Ahogy haladok előre, szárad ki a szám, úgy váltok zselére, az asztalokról pedig ezúttal a barackbefőtt volt az, ami bejött. Lényeg az, hogy ne fájjon a hasam az ürességtől, bevigyek valami minimális szénhidrátot, és kész. Nagyobbrészt úgy is zsírégetésből él ilyenkor az ultrafutó.
Biztonsággal megállapíthatom, hogy a felkészülésem az idei versenyre nem volt megfelelő, kevés volt a heti kilométer-átlag. A júliusi Desedaultra volt az idei első hosszútávú verseny, nagyon nehéz volt odáig folyamatosan motiválni magamat, nyilván persze másoknak sem volt könnyű ez az időszak. A Desedaultra után már nem is tértem magamhoz igazán, egyszer sem bírtam hozni a megszokott heti kilométereket. Nem hagytam ki napokat, egyszerűen csak rövidebbre vettem a napi távokat: kevesebb esett jól, kevesebbet is bírtam, mint általában.
A koronavírus világított rá, hogy bizony a folyamatos versenyzésre szükség van, hogy jó fizikai és mentális állapotban tudjuk tartani magunkat. Nem az ultraversenyekre gondolok most, hanem az itt-ott közbeszúrt kisebb félmaratonokra és maratonokra, amiket versenytempóban futunk meg. Ezeket nem helyettesíti semmilyen hétvégi hosszú futás, én pedig nem tudom rávenni magam, hogy egyedül toljam a versenytempót.
Most ott tartok, hogy végig kell gondolnom, mit is szeretnék a jövőben elérni, mit tudok beletenni, hogy kivenni is tudjak valamit... Nevezzek-e a jövő évi UB-re, vagy maradjak a körözős versenyeknél? Unalmasabbak ugyan, mint a Balaton-kör, de van idő megállni, pihengetni, nem esem ki a szintidőből.
2020. szeptember 27., vasárnap
Utolsó hétvége a 14. Ultrabalaton előtt
A felkészülés jegyében futottam ezen a hétvégén szombaton és vasárnap is. Kíváncsi voltam nagyon, hogy milyen eredmény jön ki abból, ha mindkét napon ugyanazt az útvonalat futom meg. 13,7 km mindkét alkalommal, megfutva mindkét szegedi hidat és az újszegedi rekortánt.
Mindkét futás érdekessége ugye, hogy szabadnapomon futom, nem elfáradva a gyári munkától. Utóbbi időben úgy érzem, nehezen regenerálódom, délelőttös héten korai felkelés és nyolcórás állás után nehezen mozgok, délutános héten talán jobb a helyzet, viszont igen nehezen ébredek(5-6 óra alvás után).
Bejöttek a számításaim, szombatról vasárnapra javultak az eredményeim: négy perccel rövidebb lett a kör, a pulzusom viszont egy árnyalattal alacsonyabb lett. Második alkalommal, vasárnap a futás elején kissé magasabb volt, de érdekes módon a futás vége felé meredeken esni kezdett, nem romló tempó mellett.
Megnyugtatnak ezek a hétvégi futások: talán nem az a legnagyobb problémám, hogy öregszem, inkább talán az, hogy még mindig dolgoznom kell :)
Hétfő-kedd-szerdán, műszak után egy-egy rövid futást tervezek, alapos nyújtással a végén, ha lehet, akkor a Szabadság téri futókörön. Csak hogy meglegyen a mindennapos kötelező futás...
Csütörtökön indulunk Balatonfüredre, idei újítás, hogy az egyéni futók pénteken indulnak, a csapatok csak szombat reggel. Nekem nem tetszik az újítás, mert így valószínűleg a teljes versenyen egyedül kell futnom. Sokan örülnek, hogy nem fogják őket zavarni a váltók és a kerékpárosok. Én máshogy gondolom, de ez az én egyéni szoc. problémám...
A hétvégi futásaim linkjei, ha érdekelnének valakit:
Szombaton
Vasárnap
Mindkét futás érdekessége ugye, hogy szabadnapomon futom, nem elfáradva a gyári munkától. Utóbbi időben úgy érzem, nehezen regenerálódom, délelőttös héten korai felkelés és nyolcórás állás után nehezen mozgok, délutános héten talán jobb a helyzet, viszont igen nehezen ébredek(5-6 óra alvás után).
Bejöttek a számításaim, szombatról vasárnapra javultak az eredményeim: négy perccel rövidebb lett a kör, a pulzusom viszont egy árnyalattal alacsonyabb lett. Második alkalommal, vasárnap a futás elején kissé magasabb volt, de érdekes módon a futás vége felé meredeken esni kezdett, nem romló tempó mellett.
Megnyugtatnak ezek a hétvégi futások: talán nem az a legnagyobb problémám, hogy öregszem, inkább talán az, hogy még mindig dolgoznom kell :)
Hétfő-kedd-szerdán, műszak után egy-egy rövid futást tervezek, alapos nyújtással a végén, ha lehet, akkor a Szabadság téri futókörön. Csak hogy meglegyen a mindennapos kötelező futás...
Csütörtökön indulunk Balatonfüredre, idei újítás, hogy az egyéni futók pénteken indulnak, a csapatok csak szombat reggel. Nekem nem tetszik az újítás, mert így valószínűleg a teljes versenyen egyedül kell futnom. Sokan örülnek, hogy nem fogják őket zavarni a váltók és a kerékpárosok. Én máshogy gondolom, de ez az én egyéni szoc. problémám...
A hétvégi futásaim linkjei, ha érdekelnének valakit:
Szombaton
Vasárnap
2020. augusztus 27., csütörtök
2020 UB
Tavasszal, amikor sorra maradtak el a futóversenyek a koronavírusra hivatkozva, legrosszabb álmaimban sem jött volna elő, hogy elmaradhat még az októberre átütemezett verseny is...
Azóta elindulhattam az idei DUMA-n, a lappangási idő már bőven elmúlt azóta. Augusztus 15-16-án rendeztek itt Szegeden egy éjszakai 12 órás futóversenyt. Harmadik lettem a férfiak között, 85,5 km-rel. Rettenetesen elfáradtam a puha rekortánon, remélem megérte, kellően szolgálja a felkészülésemet az idei UB-re. Ha lesz...
Szándékosan nem írom le a véleményem erről a világjárványról, annak kezeléséről, maszkviselésről, távolságtartásról, stb. Oly mértékben manipuláltak vagyunk, hogy azt még felfogni is képtelenség. Senki, még a vezetők és maguk a manipulátorok sincsenek tisztában a valós helyzettel.
Ezért aztán én inkább maradok a futásnál. Futni még szabad, egyszer talán még a versenyek is biztossá válnak...
Azóta elindulhattam az idei DUMA-n, a lappangási idő már bőven elmúlt azóta. Augusztus 15-16-án rendeztek itt Szegeden egy éjszakai 12 órás futóversenyt. Harmadik lettem a férfiak között, 85,5 km-rel. Rettenetesen elfáradtam a puha rekortánon, remélem megérte, kellően szolgálja a felkészülésemet az idei UB-re. Ha lesz...
Szándékosan nem írom le a véleményem erről a világjárványról, annak kezeléséről, maszkviselésről, távolságtartásról, stb. Oly mértékben manipuláltak vagyunk, hogy azt még felfogni is képtelenség. Senki, még a vezetők és maguk a manipulátorok sincsenek tisztában a valós helyzettel.
Ezért aztán én inkább maradok a futásnál. Futni még szabad, egyszer talán még a versenyek is biztossá válnak...
2020. augusztus 2., vasárnap
Desedaultra 2020
Megérkezett az év legnehezebben várt napja, a péntek, amikor elindulok Kaposvárra. Hosszúra nyúlt a felkészülés, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy átlagon felül jól is sikerült. Elmaradt idén a sárvári 24 órás verseny, május helyett talán meg lesz októberben az UB. Hiányoznak a lábamból ezek a versenyek, és egyébként is igen nehéz volt fenn tartanom a motivációmat egy olyan versenyig, ami talán meg sem lesz rendezve...
Korán indultam, ne kelljen sietni, ráérősen szeretek vezetni. Így is Toponáron voltam du. 2-re.
Nem én voltam az első, a csapatok már gyülekeztek, verték szorgosan a sátrakat, ki a kempingben, ki a pálya mellett. A Desedaultra versenyközpontja hagyományosan a toponári szabadstrandon van felállítva, a kerékpárút/futópálya mellett. Nagyon szép környezet, nem régen fel is lett újítva. Körbenéztem, beszélgettem az ismerősökkel, ittam néhány sört, majd felvettem a rajtcsomagom. Ekkor már este hét volt, és tekintettel a következő napokra, el is vonultam aludni.
Nem volt túlságosan biztató az időjárás előrejelzés, egész héten szombatra ígérték a hatalmas esőzéseket, amit én alapból igen utálok. Ezúttal sajnos beválni látszottak az előrejelzések, egész éjjel szakadt az eső, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkítva. Reggelre már csak a remény maradt, hogy nappal majd a nap megritkítja a felhőket. Ez részben meg is történt: esett ugyan egészen szombat estig, de annyira vékonyan, hogy alig zavart a futásban, a cipőm legalábbis nem ázott el.
Reggel hatkor, a szemerkélő esőben rendben elrajtoltunk, a pálya nagyon jól futható volt, helyenként kellett csak óvatosnak lenni a sárátfolyások miatt, amik csúsznak, mint a jég. Az első maratont rendben lefutottam, mondhatom, nagyon jól esett a mozgás. Csak egy kicsit zavart a fájdogáló jobb lábfejem, de ekkor még reménykedtem, hogy idővel bemelegszik és elmúlik a fájás.
Ez itt az első szakasz linkje.
Nagyjából az ötvenedik kilométer körül éreztem már, mire vállalkoztam: körről körre nehezebbnek éreztem a folyamatosan hullámzó pályát. Az előző évekhez képest könnyebben ment az emelkedőkön a futás, jól tettem tehát, hogy hetente többször is beillesztettem a felkészülésembe a dombozást és a rövid sprinteket. Egyre romlott viszont a jobb lábfejem állapota, és egy idő után becsatlakozott a nyavalygók közé a sípcsonti izom is, különösen lejtőn lefelé. Ezen azóta is csak csodálkozom, sosem volt vele problémám, fogalmam sincs, hogy lehet ezt az izmot erősíteni (a futáson kívül, természetesen).
Ez a második szakasz linkje.
Körülbelül itt is volt vége a szombati napomnak, 22.00 óráig majdnem eljutottam a három maratonig, 112 km-nél sajnos ki kellett állnom egy időre. Éppen a versenyközpontban voltam, amikor leállíthatatlan remegés vett erőt rajtam, gondolom, a kimerültségtől. Ledőltem pár órát aludni, amúgy is egyre többet kellett gyalogolnom, gondoltam, jól fog jönni egy kis pihenés. A számításom bevált, reggel felé újra be tudtam kapcsolódni a versenybe, egészen jól ment még a futás. Nem tartott sokáig az örömöm, az első kör végén már újra csak gyalogolni tudtam. Rengeteg idő volt még a verseny zárásáig, úgy gondoltam, innen majd gyalogolva gyűjtöm a kilométereket. Utálok gyalogolni, de nem akartam úgy zárni a versenyt, hogy nem maradtam végig a pályán. Két kört (28km) sikerült gyalog megtennem öt és fél - hat óra alatt. Egy kör még talán belefért volna este hatig, de ekkor már gyalogolni sem tudtam, úgy fájt a lábfejem. Igen erősen aggódtam, hogy a következő lépésnél bekövetkezik egy fáradásos törés, másra akkor gondolni sem tudtam. 154 km lett a vége, egy kör híján 4 maraton.
Úgy érzem, nagyon hiányoztak a lábamból az év elején elmaradt versenyek. Kicsivel több is sikerülhetett volna, ha több versenykilométer van a lábaimban. Azóta már kiderült, nem tört el a lábfejem, futottam is már többször a verseny után. Az a gyanúm, hogy többet kell foglalkoznom a vádlik hengerelésével, a vádlik letapadása okozhatta a fájdalmakat. A letapadt, megrövidült (kevés nyújtás) vádlik miatt kisebb a boka ill. a lábfej mozgástartománya, ez okozhat olyan gondokat, mint ez a jelenlegi volt... A vádlik hengerelése számomra mindig is igen fájdalmas, ezért aztán néha sumákolok...
Ez pedig a harmadik szakasz linkje.
Egyben sajnos nem tudok rögzíteni egy ilyen hosszú versenyt, nem bírja az óra akkumulátorja, hiányzik is néhány kör, amíg töltőn volt a szerkezet...
Összességében kellemes hangulatú, nagyon hasznos hétvégét töltöttem a Deseda partján. Ezúttal elkerültek még azok a gondolatok is, amik egyébként szinte elmaradhatatlan velejárói egy ultraversenynek: Simonyi Balázs ihletett előadója ezeknek, amint az éjszakai hegyen, zuhogó esőben bóklászik Görögország mélyén...
Korán indultam, ne kelljen sietni, ráérősen szeretek vezetni. Így is Toponáron voltam du. 2-re.
Nem én voltam az első, a csapatok már gyülekeztek, verték szorgosan a sátrakat, ki a kempingben, ki a pálya mellett. A Desedaultra versenyközpontja hagyományosan a toponári szabadstrandon van felállítva, a kerékpárút/futópálya mellett. Nagyon szép környezet, nem régen fel is lett újítva. Körbenéztem, beszélgettem az ismerősökkel, ittam néhány sört, majd felvettem a rajtcsomagom. Ekkor már este hét volt, és tekintettel a következő napokra, el is vonultam aludni.
Nem volt túlságosan biztató az időjárás előrejelzés, egész héten szombatra ígérték a hatalmas esőzéseket, amit én alapból igen utálok. Ezúttal sajnos beválni látszottak az előrejelzések, egész éjjel szakadt az eső, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkítva. Reggelre már csak a remény maradt, hogy nappal majd a nap megritkítja a felhőket. Ez részben meg is történt: esett ugyan egészen szombat estig, de annyira vékonyan, hogy alig zavart a futásban, a cipőm legalábbis nem ázott el.
Reggel hatkor, a szemerkélő esőben rendben elrajtoltunk, a pálya nagyon jól futható volt, helyenként kellett csak óvatosnak lenni a sárátfolyások miatt, amik csúsznak, mint a jég. Az első maratont rendben lefutottam, mondhatom, nagyon jól esett a mozgás. Csak egy kicsit zavart a fájdogáló jobb lábfejem, de ekkor még reménykedtem, hogy idővel bemelegszik és elmúlik a fájás.
Ez itt az első szakasz linkje.
Nagyjából az ötvenedik kilométer körül éreztem már, mire vállalkoztam: körről körre nehezebbnek éreztem a folyamatosan hullámzó pályát. Az előző évekhez képest könnyebben ment az emelkedőkön a futás, jól tettem tehát, hogy hetente többször is beillesztettem a felkészülésembe a dombozást és a rövid sprinteket. Egyre romlott viszont a jobb lábfejem állapota, és egy idő után becsatlakozott a nyavalygók közé a sípcsonti izom is, különösen lejtőn lefelé. Ezen azóta is csak csodálkozom, sosem volt vele problémám, fogalmam sincs, hogy lehet ezt az izmot erősíteni (a futáson kívül, természetesen).
Ez a második szakasz linkje.
Körülbelül itt is volt vége a szombati napomnak, 22.00 óráig majdnem eljutottam a három maratonig, 112 km-nél sajnos ki kellett állnom egy időre. Éppen a versenyközpontban voltam, amikor leállíthatatlan remegés vett erőt rajtam, gondolom, a kimerültségtől. Ledőltem pár órát aludni, amúgy is egyre többet kellett gyalogolnom, gondoltam, jól fog jönni egy kis pihenés. A számításom bevált, reggel felé újra be tudtam kapcsolódni a versenybe, egészen jól ment még a futás. Nem tartott sokáig az örömöm, az első kör végén már újra csak gyalogolni tudtam. Rengeteg idő volt még a verseny zárásáig, úgy gondoltam, innen majd gyalogolva gyűjtöm a kilométereket. Utálok gyalogolni, de nem akartam úgy zárni a versenyt, hogy nem maradtam végig a pályán. Két kört (28km) sikerült gyalog megtennem öt és fél - hat óra alatt. Egy kör még talán belefért volna este hatig, de ekkor már gyalogolni sem tudtam, úgy fájt a lábfejem. Igen erősen aggódtam, hogy a következő lépésnél bekövetkezik egy fáradásos törés, másra akkor gondolni sem tudtam. 154 km lett a vége, egy kör híján 4 maraton.
Úgy érzem, nagyon hiányoztak a lábamból az év elején elmaradt versenyek. Kicsivel több is sikerülhetett volna, ha több versenykilométer van a lábaimban. Azóta már kiderült, nem tört el a lábfejem, futottam is már többször a verseny után. Az a gyanúm, hogy többet kell foglalkoznom a vádlik hengerelésével, a vádlik letapadása okozhatta a fájdalmakat. A letapadt, megrövidült (kevés nyújtás) vádlik miatt kisebb a boka ill. a lábfej mozgástartománya, ez okozhat olyan gondokat, mint ez a jelenlegi volt... A vádlik hengerelése számomra mindig is igen fájdalmas, ezért aztán néha sumákolok...
Ez pedig a harmadik szakasz linkje.
Egyben sajnos nem tudok rögzíteni egy ilyen hosszú versenyt, nem bírja az óra akkumulátorja, hiányzik is néhány kör, amíg töltőn volt a szerkezet...
Összességében kellemes hangulatú, nagyon hasznos hétvégét töltöttem a Deseda partján. Ezúttal elkerültek még azok a gondolatok is, amik egyébként szinte elmaradhatatlan velejárói egy ultraversenynek: Simonyi Balázs ihletett előadója ezeknek, amint az éjszakai hegyen, zuhogó esőben bóklászik Görögország mélyén...
2020. július 8., szerda
Felkészülés a Desedaultrára
Régen nem írtam már bejegyzést a blogomban. A koronavírus-járvány, és a kísérő intézkedések eléggé lelombozó hatással voltak rám, úgy vettem észre, hogy sokan mások is így vannak ezzel.
Utolsó versenyem tavaly december elején volt, egy laza jótékonysági félmaraton, mire bemelegedne az ember, már vége is van. Októberben volt egy 24 órás versenyem Balatonfüreden, nem sikerült valami fényesen, ha jól emlékszem, 92 km-t teljesítettem.
Akkor még nem sejtette senki, hogy jó darabig nem lesz lehetőségem a javításra, sem nekem, sem másoknak. Elmaradt a hagyományos áprilisi sárvári 24 órás, el az UB, semmi, még egy aprócska verseny sem volt az idén. Szerettem volna végre egy hosszú, nyugodt alapozást, de erre azért nem számítottam.
Egy idő után azt vettem észre, ideje lenne beiktatni némi gyorsító edzést, valamennyi dombozást, meg egy-két extrém hosszú hétvégi futást, mert kezdek azon gondolkodni, hogy az út túloldalára is születni kell. Ez a gondolat valamikor májusban fészkelte be magát az agyamba, elég sokáig tartott tehát, mire észrevettem, hogy gond van. Beiktattam hát heti egy sprintelgetést + egy rámpafutást a kikötőben. Egyből ki is derült, hogy a gyors izomrostjaim bizony eléggé gyengék. Még izomlázam is volt egyszer-kétszer, pedig azt hittem, nekem már soha nem lesz efféle élményem. A leghosszabb futások után sem szokott lenni, inkább csak a teljes kimerültség, napokig tartó kielégíthetetlen éhség, szomjúság, némi lehangoltság, efféle nyalánkságok.
De nem akarok panaszkodni, nyakamon a szezonkezdet: 25-én reggel hatkor rajtol a hatodik DUMA! Hacsak. Hacsak közbe nem szól a vírus. Arról szólnak a hírek, hogy tombol a szomszédos országokban, csak mi győztük le. Vagy nem... Bármelyik nap vissza állíthatja dicső kormányunk a márciusban megismert korlátozásokat.
Ha így történne, lennénk páran, akik összezuhannánk. Futni szabad, futunk is mi ultrák, amikor csak tudunk, csak hát versenyek, találkozók nélkül egyre gyengül a motiváció, egyre jobban elfásulunk, befordulunk.
Említettem feljebb, hogy gyorsítgatok, dombozok, ahogy erőm engedi. Volt három szabad napom három hete, akkor vesztemre kipróbáltam, tudok-e három hosszút futni. A pénteki, első elég jól sikerült. Másnap szombaton faragtam ugyanott 11 percet. Boldog voltam nagyon, lássuk hát a vasárnapot. Hát a vasárnap borzalmas lett. Rengeteget kellett gyalogolnom, végig kimerültnek éreztem magam, sokkal rosszabb lett a vége még a péntekinél is.
Hogy legyen min aggódnom, két hétbe tellett, mire rendbe jöttem. Tompa voltam, magas volt a pulzusom, a legrövidebb, 7 km-es futásokba is bele kellett gyalogolnom, húzódott minden izmom. Fogalmam nincs, mi lehetett a probléma, háromszor 27 km-t nyomtalanul kellett volna abszolválnom... Na mindegy, azóta nem futok hosszút, max. 12-13 km-eket, gyűjtöm az erőt, a hátralévő időben csodákat már nem tudok tenni.
Sprintelgetek, dombozgatok, egy kicsit bizonyosan tudok még erősíteni a gyors rostokon. Jól jöhetnek még a Desedán, ha a lassú rostoknak kell majd egy kis támogatás a verseny vége felé. Beütött végre az igazi kánikula is, egyből rájöttem, hogy ezt is szokni kell. Nem volt még az idén olyan magas pulzusom, mint az első igazán forró napon, júniusban. Az alkalmazkodás jobban ment, mint gondoltam, másnap, harmadnap egyre alacsonyabb lett. 25-éig simán hozzászokhatok még, szaporodhat a plazmám...
Utolsó versenyem tavaly december elején volt, egy laza jótékonysági félmaraton, mire bemelegedne az ember, már vége is van. Októberben volt egy 24 órás versenyem Balatonfüreden, nem sikerült valami fényesen, ha jól emlékszem, 92 km-t teljesítettem.
Akkor még nem sejtette senki, hogy jó darabig nem lesz lehetőségem a javításra, sem nekem, sem másoknak. Elmaradt a hagyományos áprilisi sárvári 24 órás, el az UB, semmi, még egy aprócska verseny sem volt az idén. Szerettem volna végre egy hosszú, nyugodt alapozást, de erre azért nem számítottam.
Egy idő után azt vettem észre, ideje lenne beiktatni némi gyorsító edzést, valamennyi dombozást, meg egy-két extrém hosszú hétvégi futást, mert kezdek azon gondolkodni, hogy az út túloldalára is születni kell. Ez a gondolat valamikor májusban fészkelte be magát az agyamba, elég sokáig tartott tehát, mire észrevettem, hogy gond van. Beiktattam hát heti egy sprintelgetést + egy rámpafutást a kikötőben. Egyből ki is derült, hogy a gyors izomrostjaim bizony eléggé gyengék. Még izomlázam is volt egyszer-kétszer, pedig azt hittem, nekem már soha nem lesz efféle élményem. A leghosszabb futások után sem szokott lenni, inkább csak a teljes kimerültség, napokig tartó kielégíthetetlen éhség, szomjúság, némi lehangoltság, efféle nyalánkságok.
De nem akarok panaszkodni, nyakamon a szezonkezdet: 25-én reggel hatkor rajtol a hatodik DUMA! Hacsak. Hacsak közbe nem szól a vírus. Arról szólnak a hírek, hogy tombol a szomszédos országokban, csak mi győztük le. Vagy nem... Bármelyik nap vissza állíthatja dicső kormányunk a márciusban megismert korlátozásokat.
Ha így történne, lennénk páran, akik összezuhannánk. Futni szabad, futunk is mi ultrák, amikor csak tudunk, csak hát versenyek, találkozók nélkül egyre gyengül a motiváció, egyre jobban elfásulunk, befordulunk.
Említettem feljebb, hogy gyorsítgatok, dombozok, ahogy erőm engedi. Volt három szabad napom három hete, akkor vesztemre kipróbáltam, tudok-e három hosszút futni. A pénteki, első elég jól sikerült. Másnap szombaton faragtam ugyanott 11 percet. Boldog voltam nagyon, lássuk hát a vasárnapot. Hát a vasárnap borzalmas lett. Rengeteget kellett gyalogolnom, végig kimerültnek éreztem magam, sokkal rosszabb lett a vége még a péntekinél is.
Hogy legyen min aggódnom, két hétbe tellett, mire rendbe jöttem. Tompa voltam, magas volt a pulzusom, a legrövidebb, 7 km-es futásokba is bele kellett gyalogolnom, húzódott minden izmom. Fogalmam nincs, mi lehetett a probléma, háromszor 27 km-t nyomtalanul kellett volna abszolválnom... Na mindegy, azóta nem futok hosszút, max. 12-13 km-eket, gyűjtöm az erőt, a hátralévő időben csodákat már nem tudok tenni.
Sprintelgetek, dombozgatok, egy kicsit bizonyosan tudok még erősíteni a gyors rostokon. Jól jöhetnek még a Desedán, ha a lassú rostoknak kell majd egy kis támogatás a verseny vége felé. Beütött végre az igazi kánikula is, egyből rájöttem, hogy ezt is szokni kell. Nem volt még az idén olyan magas pulzusom, mint az első igazán forró napon, júniusban. Az alkalmazkodás jobban ment, mint gondoltam, másnap, harmadnap egyre alacsonyabb lett. 25-éig simán hozzászokhatok még, szaporodhat a plazmám...
2020. április 9., csütörtök
Nyár - egyik napról a másikra
A mai napra egy kicsit hosszabb, félmaraton feletti távot terveztem. A zárlat miatt a város délnyugati szegélyét gondoltam körbefutni. Hihetetlen jó idő lett mára, szerintem melegebb van, mint egy átlagos májusi napon. 20°c délelőtt 9-kor!
Nem igen kellett gondolkodnom, hogy mit vegyek fel, amiből nem fagyok ki és nem is számít túl soknak a klasszikus séma szerint. Póló és rövidnadrág.
Befutottam az árvízi emlékműig a házak között, onnan pedig vissza a Tisza-töltésen. Gyakorlatilag élő emberrel nem találkoztam, ennyit arról, hogy nem tartják be az emberek a hatósági előírásokat.
Szokás szerint az első 30-40 percben elég merev voltam, csak húztam a lábam, de aztán sikerült bemelegednem, innen már nagyon jól esett a futás. Légvétel rendben, úgy éreztem, a pulzus is oké. Volt azért persze, ami beárnyékolja a jó kedvem: időnként sajgott a jobb felkarom, a mai napra felhúzott Saucony Zealot pedig megint figyelmeztetett, hogy ideje elraknom jó mélyre. Túlságosan is elhasználódott. 25 km igazán nem mondható soknak, egy jó cipőben futni kell ahhoz több mint 50 km-t egyhuzamban, hogy fájni kezdjenek a lábkörmeim. Ma már 15 km körül fájt gyakorlatilag mind, pedig nem voltam annyira fáradt, hogy csoszogtam volna, és mégis.
Ezzel a valamikori álomcipőmmel már csak egészen rövid távokra szabad társulnom... Sprintelgetés a focipálya körül pl. Ami most le van zárva, tuggyuk mé...
Részben a fájdalom, részben az erős motiváció hiánya miatt, kihagytam a Maty-ér megtekintését, visszafutottam a városba a régi 5-ös úton.
Ezért hát a mai eredmény:
02:46'27""
25,9 km
9,3 km/h
143 bpm
Egy picivel lassabb lett az átlagsebességem, és magasabb az átlagpulzusom, mint vártam, de betudom a végre megérkezett nyárnak...
Nem igen kellett gondolkodnom, hogy mit vegyek fel, amiből nem fagyok ki és nem is számít túl soknak a klasszikus séma szerint. Póló és rövidnadrág.
Befutottam az árvízi emlékműig a házak között, onnan pedig vissza a Tisza-töltésen. Gyakorlatilag élő emberrel nem találkoztam, ennyit arról, hogy nem tartják be az emberek a hatósági előírásokat.
Szokás szerint az első 30-40 percben elég merev voltam, csak húztam a lábam, de aztán sikerült bemelegednem, innen már nagyon jól esett a futás. Légvétel rendben, úgy éreztem, a pulzus is oké. Volt azért persze, ami beárnyékolja a jó kedvem: időnként sajgott a jobb felkarom, a mai napra felhúzott Saucony Zealot pedig megint figyelmeztetett, hogy ideje elraknom jó mélyre. Túlságosan is elhasználódott. 25 km igazán nem mondható soknak, egy jó cipőben futni kell ahhoz több mint 50 km-t egyhuzamban, hogy fájni kezdjenek a lábkörmeim. Ma már 15 km körül fájt gyakorlatilag mind, pedig nem voltam annyira fáradt, hogy csoszogtam volna, és mégis.
Ezzel a valamikori álomcipőmmel már csak egészen rövid távokra szabad társulnom... Sprintelgetés a focipálya körül pl. Ami most le van zárva, tuggyuk mé...
Részben a fájdalom, részben az erős motiváció hiánya miatt, kihagytam a Maty-ér megtekintését, visszafutottam a városba a régi 5-ös úton.
Ezért hát a mai eredmény:
02:46'27""
25,9 km
9,3 km/h
143 bpm
Egy picivel lassabb lett az átlagsebességem, és magasabb az átlagpulzusom, mint vártam, de betudom a végre megérkezett nyárnak...
2020. április 7., kedd
Végre itt a nyár, vagyis majdnem
A tegnapi 9,3 km után ma már határozottan többet szerettem volna futni. Van egy kedvenc 16 km-es útvonalam, aszfalt, zúzott kő, fű, poros földút egyveleg, eléggé változatosnak mondható.
12-kor tehát irány délnek, a szerb határ felé. A fordulópontnál sajnos két autó rendőr unatkozott, úgy hogy ezúttal kissé hamarabb fordultam vissza (nem szeretem a rendőri kérdéseket, nincs szükségem csekkre), ezért hiányzik egy kicsi a tervhez képest.
Nagyon kellemes, szinte nyárias volt ma az idő, vakító napfény, szinte szélcsend, azt hiszem, ezt vártuk már mindannyian. Hogy az örömöm még teljesebb legyen, ma még a pulzusom is a fenntartható tartományban volt az edzésidő 58 %-ában...
Az utolsó három futás alapadatai eléggé biztatóak, különösen a pulzusátlag. Az emelkedő hőmérséklet ellenére inkább csökkenőnek mondhatóak az értékek, ha lassan is de alkalmazkodok a melegedő időjáráshoz. Bizony előfordult már régebben, különösen versenyen, hogy nagyon rosszul viseltem az emelkedő hőmérsékletet.
04.03: 21,3 km, 9,6 km/h, 141 bpm
04.05: 21,8 km, 9,5 km/h, 143 bpm
04.07: 15,4 km, 9,5 km/h, 135 bpm
Fussatok sokat, mert futni jó...
Résztvenne fizetett közvélemény-kutatásokban? Kattintson ide!
12-kor tehát irány délnek, a szerb határ felé. A fordulópontnál sajnos két autó rendőr unatkozott, úgy hogy ezúttal kissé hamarabb fordultam vissza (nem szeretem a rendőri kérdéseket, nincs szükségem csekkre), ezért hiányzik egy kicsi a tervhez képest.
Nagyon kellemes, szinte nyárias volt ma az idő, vakító napfény, szinte szélcsend, azt hiszem, ezt vártuk már mindannyian. Hogy az örömöm még teljesebb legyen, ma még a pulzusom is a fenntartható tartományban volt az edzésidő 58 %-ában...
Az utolsó három futás alapadatai eléggé biztatóak, különösen a pulzusátlag. Az emelkedő hőmérséklet ellenére inkább csökkenőnek mondhatóak az értékek, ha lassan is de alkalmazkodok a melegedő időjáráshoz. Bizony előfordult már régebben, különösen versenyen, hogy nagyon rosszul viseltem az emelkedő hőmérsékletet.
04.03: 21,3 km, 9,6 km/h, 141 bpm
04.05: 21,8 km, 9,5 km/h, 143 bpm
04.07: 15,4 km, 9,5 km/h, 135 bpm
Fussatok sokat, mert futni jó...
Résztvenne fizetett közvélemény-kutatásokban? Kattintson ide!
2020. április 6., hétfő
Hosszú után illik regenerálni...
Ma reggel úgy éreztem, hogy egyáltalán nem viselt meg a tegnapi 21,8, ami nem csoda, hisz' nem diktáltam valami eszement tempót... Na mindegy, hosszú futás után illik egy rövidebb regenerálót futni, hadd tisztuljon az a szervezet. Két rövid, ám annál változatosabb kör a kikötő környékén, épp elég lesz.
Persze, mire kiértem a kilométer hosszú egyenes aszfaltcsíkra, már meggondoltam magam: legyen benne egy kis fartlek is. Szép óvatosan bele-bele gyorsítgattam, ahogy illik, egy kicsivel élénkebb tempót mentem a megszokottnál, semmi anaerob terhelés. Ahol lehetett, ott többször is futottam hegynek föl, meg le.
Az edzés vége felé már sejtettem, kár volt a tempóváltogatásért, még sem esett ez annyira jól, mint vártam, kíváncsi is voltam, mit fog majd mutatni az óra memóriája. Hát nem csaltak meg az érzéseim: ha esetleg nem romlott el a mérőszerkezet, akkor helyenként eléggé elszállt a pulzusom. Ami nem lett volna csoda, hiszen korábban mindig szinkronban mozgott a pulzusom a terheléssel. Ma viszont semmi köze nem volt semminek semmihez. Pont akkor volt magas a pulzusom, amikor a leglötyögősebben kocogtam, és akkor állt vissza, amikor gyorsítottam.
Mostanában aligha csak magamra kell figyelnem, aggódhatok még az óra miatt is: vajon megkergült-e? Nem hiányzik most egy másik finanszírozása...
9,3 km; 10,1 km/h; 148 bpm;
Persze, mire kiértem a kilométer hosszú egyenes aszfaltcsíkra, már meggondoltam magam: legyen benne egy kis fartlek is. Szép óvatosan bele-bele gyorsítgattam, ahogy illik, egy kicsivel élénkebb tempót mentem a megszokottnál, semmi anaerob terhelés. Ahol lehetett, ott többször is futottam hegynek föl, meg le.
Az edzés vége felé már sejtettem, kár volt a tempóváltogatásért, még sem esett ez annyira jól, mint vártam, kíváncsi is voltam, mit fog majd mutatni az óra memóriája. Hát nem csaltak meg az érzéseim: ha esetleg nem romlott el a mérőszerkezet, akkor helyenként eléggé elszállt a pulzusom. Ami nem lett volna csoda, hiszen korábban mindig szinkronban mozgott a pulzusom a terheléssel. Ma viszont semmi köze nem volt semminek semmihez. Pont akkor volt magas a pulzusom, amikor a leglötyögősebben kocogtam, és akkor állt vissza, amikor gyorsítottam.
Mostanában aligha csak magamra kell figyelnem, aggódhatok még az óra miatt is: vajon megkergült-e? Nem hiányzik most egy másik finanszírozása...
9,3 km; 10,1 km/h; 148 bpm;
2020. április 3., péntek
IX. futás: körözgetés helyett egy nagy kör
A tegnapi körözgetős fiaskó után úgy gondoltam, hogy ismét meg kellene próbálkoznom egy hosszú futással. Ezúttal azonban a nekem sokkal jobban tetsző A-ból B-be történő futással kellene próbálkozni. Egyrészt ugye közel sem olyan unalmas. Másrészt ezt nem lehet akármikor abba hagyni, éppen ezért tuti, hogy sokkal hosszabb lesz a tegnapi 11-nél.
Elindul ugye az ember, meg tesz mondjuk 10 km-t, és semmi probléma. Folytatom tovább, óvatos félkörívet leírva a kiindulási ponthoz képest. Egyszer csak elérkezik az a pont, akárhol, 15 vagy 20 km-nél, amikor kezdem azt érezni, hogy rá kéne már hagyni. Futok tovább természetesen, és minden hazafordulási lehetőségnél mérlegelem, menjek-e tovább, vagy vegyem be a kanyart. Innentől kezdve pedig a motiváció újra felerősödik, hiszen haza kell futni, nem szállhatok be a kocsiba akármelyik kör végén... Hátrány, hogy magammal kell cipelnem hátizsákot, vizet, kaját. Nyáron azért ez eléggé meleg teher tud lenni.
Így történt ez ma is nagy vonalakban. Kíváncsiságból az árvízi emlékmű felé futottam, megnézni, mi újság a belvárosban. Az utca végén balra fordulva végig kell menni az Alsó-nyomási soron. Régi utcanév, de nem ismerem az eredetét. Annál inkább a következőét, ez a Ballagi-tó sor.
Az ezerhétszázas évekig itt ballagtatták-terelgették a boszorkányjelölteket a víz felé. Nem volt még akkoriban folyamszabályozás, mindig volt néhány kisebb víz az árvizek után visszamaradva. Aki fennmaradt, az bűnös volt, továbbkísérték hát a Máglya sor felé, mely a Boszorkányszigetig tart.
A Máglya sor végén balra fordultam a belváros felé, innen már nincs messze. Hát a gyerekklinika környékén eléggé zsúfolt volt a járda, úgy hogy egy kicsivel hamarabb visszafordultam innen a Boszorkánysziget felé.
Gondolom, mindenki sejti, miféle szertartásokat tartottak ott 1720 előtt, mikor is az utolsó boszorkánymestert vezették máglyára. Ő egyébként az akkori polgármester volt. Ellene vallottak néhányan. Ki milyen indítékból, nyilván volt aki önként, volt akit a spanyolcsizma bírt rá a vallomásra. Hogy azóta mennyire nem változott az emberiség, annak belátásához elég beleolvasni a hírportálok komment szekcióiba. Ma is lobognának a máglyák, ha nem lenne tilos...
A Boszorkánysziget után jön a Medencés-kikötő, ezt megkerülve fordulok rá a hattyasi és gyálaréti töltésszakaszra. Az utolsó háznál befordulok Gyálarétre, visszafutok a játszótérig, nagyjából a városrész közepéig.
Itt lehet balra Szentmihály felé fordulni, száraz időben, néhány kilométer a búzaföldek között... Szentmihályra beérve, újabb választási lehetőség: tovább előre a Maty-ér felé, vagy jobbra a város irányába. Ezúttal úgy döntöttem, innen már haza vezet az út, kell még innen is legalább fél óra. Szentmihályon elfutottam a rapsicok valamikori kedvenc kocsmája előtt. Hivatalos neve "Kedves Teve söröző", nem hivatalosan Rapsic kocsma.
Itt voltam évekig hivatásos halőr, van alapja az elnevezésnek. Az illegális halfogási szenvedély is öröklődik ám generációkon keresztül, nem csak a zsenialitás vagy a hajszín... Innen a szervízúton, majd egy jó kis kerékpárúton futhattam tovább, és már benn is voltam Szegeden. Kecskéstelep elején kezdődik egy "békeidőben" funkciótlan nyúlgát, ezen végig futva máris Alsóvároson vagyok újra, kisvártatva pedig otthon.
Hát így néz ki egy A-ból B-be, vagy inkább A-ból A-ba vezető túra, ezúttal Szeged délnyugati kerületeinek körbefutása. Amint vége lesz ennek a vírusmizériának, megpróbálom a másik kedvenc útvonalam: a töltésen fel Algyőig, vissza a 47-es mellett Tarjánba. Innen megint csak van több alternatív útvonal, hosszabb és rövidebb is.
Elindul ugye az ember, meg tesz mondjuk 10 km-t, és semmi probléma. Folytatom tovább, óvatos félkörívet leírva a kiindulási ponthoz képest. Egyszer csak elérkezik az a pont, akárhol, 15 vagy 20 km-nél, amikor kezdem azt érezni, hogy rá kéne már hagyni. Futok tovább természetesen, és minden hazafordulási lehetőségnél mérlegelem, menjek-e tovább, vagy vegyem be a kanyart. Innentől kezdve pedig a motiváció újra felerősödik, hiszen haza kell futni, nem szállhatok be a kocsiba akármelyik kör végén... Hátrány, hogy magammal kell cipelnem hátizsákot, vizet, kaját. Nyáron azért ez eléggé meleg teher tud lenni.
Így történt ez ma is nagy vonalakban. Kíváncsiságból az árvízi emlékmű felé futottam, megnézni, mi újság a belvárosban. Az utca végén balra fordulva végig kell menni az Alsó-nyomási soron. Régi utcanév, de nem ismerem az eredetét. Annál inkább a következőét, ez a Ballagi-tó sor.
Az ezerhétszázas évekig itt ballagtatták-terelgették a boszorkányjelölteket a víz felé. Nem volt még akkoriban folyamszabályozás, mindig volt néhány kisebb víz az árvizek után visszamaradva. Aki fennmaradt, az bűnös volt, továbbkísérték hát a Máglya sor felé, mely a Boszorkányszigetig tart.
A Máglya sor végén balra fordultam a belváros felé, innen már nincs messze. Hát a gyerekklinika környékén eléggé zsúfolt volt a járda, úgy hogy egy kicsivel hamarabb visszafordultam innen a Boszorkánysziget felé.
Gondolom, mindenki sejti, miféle szertartásokat tartottak ott 1720 előtt, mikor is az utolsó boszorkánymestert vezették máglyára. Ő egyébként az akkori polgármester volt. Ellene vallottak néhányan. Ki milyen indítékból, nyilván volt aki önként, volt akit a spanyolcsizma bírt rá a vallomásra. Hogy azóta mennyire nem változott az emberiség, annak belátásához elég beleolvasni a hírportálok komment szekcióiba. Ma is lobognának a máglyák, ha nem lenne tilos...
A Boszorkánysziget után jön a Medencés-kikötő, ezt megkerülve fordulok rá a hattyasi és gyálaréti töltésszakaszra. Az utolsó háznál befordulok Gyálarétre, visszafutok a játszótérig, nagyjából a városrész közepéig.
Itt lehet balra Szentmihály felé fordulni, száraz időben, néhány kilométer a búzaföldek között... Szentmihályra beérve, újabb választási lehetőség: tovább előre a Maty-ér felé, vagy jobbra a város irányába. Ezúttal úgy döntöttem, innen már haza vezet az út, kell még innen is legalább fél óra. Szentmihályon elfutottam a rapsicok valamikori kedvenc kocsmája előtt. Hivatalos neve "Kedves Teve söröző", nem hivatalosan Rapsic kocsma.
Itt voltam évekig hivatásos halőr, van alapja az elnevezésnek. Az illegális halfogási szenvedély is öröklődik ám generációkon keresztül, nem csak a zsenialitás vagy a hajszín... Innen a szervízúton, majd egy jó kis kerékpárúton futhattam tovább, és már benn is voltam Szegeden. Kecskéstelep elején kezdődik egy "békeidőben" funkciótlan nyúlgát, ezen végig futva máris Alsóvároson vagyok újra, kisvártatva pedig otthon.
Hát így néz ki egy A-ból B-be, vagy inkább A-ból A-ba vezető túra, ezúttal Szeged délnyugati kerületeinek körbefutása. Amint vége lesz ennek a vírusmizériának, megpróbálom a másik kedvenc útvonalam: a töltésen fel Algyőig, vissza a 47-es mellett Tarjánba. Innen megint csak van több alternatív útvonal, hosszabb és rövidebb is.
2020. április 2., csütörtök
VIII. futás: amikor nem jön össze a hosszú
Tegnap este végre eszembe jutott, hol lehet Szegeden jókat futni hűvös időben, ha még az északi szél is ellenünk dolgozik: a Szél utca, Kálvária sgt., Móravárosi krt. határolta háromszögben. A nyílt részeken hátszél fúj, kellemesen süt a nap, a fedett Szél utcai részen pedig nem érvényesül az északi szél.
Ide kocsival szoktam menni, a csomagtartóban a frissítéssel. Ebből is gondolható, hogy hosszú futást terveztem ide. Régebben sokat futottam itt, csak hát mostanában, versenyek, tehát közvetlen motiváció nélkül, nem éppen haváj a körözős edzés. Na mindegy, jó a szél, hajózzunk ki...
8 °C a 10 órai kezdéskor, ragyogó napsütés, a szél is alig fújdogál, tökéletes kezdésnek tűnik. Az ötödik kilométernél már elég jól bemelegedtem, jó volt a tempóm is, de ettől kezdve minden a visszájára fordult: érezni kezdtem, hogy a beleimmel nincs minden rendben. Arra is gyorsan rájöttem, miért: a tegnap esti vacsoránál nem vettem figyelembe a másnapi terveimet, túl fűszereset ettem, és még a szokásos, hosszú előtti probiotikumot is elfelejtettem bevenni. 11 km-ig bírtam, akkor aztán bevágtam magam a kocsiba, nyomás haza. Hogy teljes legyen az élvezet, a szomszéd a kapuban várt, pakoljunk már egy kis téglát, ha már megígértem! Hát pakoljunk.
Hogy mi ebből a tanulság? A hosszúnak szánt futásokat mindig meg kell tervezni, rá kell készülni. Ha elrontjuk, általában várhatunk egy hetet a következő hétvégéig. Most egy kicsit más a helyzet, egy hónapig minden nap szombat. Hát nem egy nagy durranás a végtelen vakáció sem...
Ide kocsival szoktam menni, a csomagtartóban a frissítéssel. Ebből is gondolható, hogy hosszú futást terveztem ide. Régebben sokat futottam itt, csak hát mostanában, versenyek, tehát közvetlen motiváció nélkül, nem éppen haváj a körözős edzés. Na mindegy, jó a szél, hajózzunk ki...
8 °C a 10 órai kezdéskor, ragyogó napsütés, a szél is alig fújdogál, tökéletes kezdésnek tűnik. Az ötödik kilométernél már elég jól bemelegedtem, jó volt a tempóm is, de ettől kezdve minden a visszájára fordult: érezni kezdtem, hogy a beleimmel nincs minden rendben. Arra is gyorsan rájöttem, miért: a tegnap esti vacsoránál nem vettem figyelembe a másnapi terveimet, túl fűszereset ettem, és még a szokásos, hosszú előtti probiotikumot is elfelejtettem bevenni. 11 km-ig bírtam, akkor aztán bevágtam magam a kocsiba, nyomás haza. Hogy teljes legyen az élvezet, a szomszéd a kapuban várt, pakoljunk már egy kis téglát, ha már megígértem! Hát pakoljunk.
Hogy mi ebből a tanulság? A hosszúnak szánt futásokat mindig meg kell tervezni, rá kell készülni. Ha elrontjuk, általában várhatunk egy hetet a következő hétvégéig. Most egy kicsit más a helyzet, egy hónapig minden nap szombat. Hát nem egy nagy durranás a végtelen vakáció sem...
2020. április 1., szerda
VII. futás: a korlátlan szabadidő hátulütői
Fura így megtervezni a napi futásaimat, hogy tizedik napja nem kell bemennem dolgozni, és ki tudja meddig tart még ez az állapot. Munka mellett sokat nem kellett gondolkoznom: rögtön hazaérkezés után átöltöztem, és futottam 1-1,5 órát, az aktuális erőnlétem függvényében egyenletes tempóban, vagy beiktatva néhány gyorsítást, úgymond fartlek módban. Hétvégén pedig általában szombaton és vasárnap is futottam egy "hosszút". Ez az én esetemben 2-4 óra közötti ráérős kocogást jelent. Általában pénteken tartottam szünnapot, hétfőn pedig egy laza regeneráló futást illesztettem be.
Ez a ritmus most alapjaiban borult fel. Melyik nap legyen a hétvége? Hány hétvége legyen egy héten? Mennyi legyen a teljes heti összterhelés?
A kijárási korlátozásokkal is kezdeni kéne valamit. Általában törekszem arra, hogy minden nap más pályán fussak, mint az előző napokban, a fásultság elkerülése végett. Viszont kedvenc pályáim nagy része a belvároson keresztül vezet, arra pedig nem szívesen futok a mai időkben, kiemelten a hidakat kerülöm a keskeny járdák miatt. Így viszont elég nehéz változatos pályákon futnom.
Természetesen ma is futottam egy viszonylag rövidet, Hattyastelepen keresztül futva a Tisza-töltésen és a Medencés-kikötő környékén. Ideális terep hegymenet és lejtők gyakorlására + a néptelen egyeneseken egy kis fartlek.
Egy hajszállal jobb ma az idő, mint tegnap volt: ugyanolyan hűvös van, de az északi szél jóval csendesebb. Kb. 15 perc, míg kiérek a terepre, ezt nevezhetjük bemelegítésnek is akár. Hattyast elhagyva nyílegyenes, 1 km-es aszfaltcsík húzódik a szennyvíztisztító irányába, összesen két lakóházzal. Itt lehet nyomni néhány gyorsabb szakaszt, a végén egy meredek kaptatón lehet felszaladni a töltésre. Van itt egy vízmérce lépcső, lehet lépcsőzni is, ha úgy tartja kedvem. Ezután érek a Medencés-kikötőhöz, aminek a rámpáin kitűnően szimulálható a "Balaton-felvidék" domborzata. Egy kör, ami magába foglal két emelkedőt, két lejtőt, 300 m. Itt érzés szerint, amíg el nem unom magam, addig szoktam bohóckodni, ha nem zavarom a horgászokat. Innen lehet visszafordulni Hattyastelep felé, egy nagyon hosszú, több száz méteres enyhe lejtőn, ahol jó iramban lehet gyakorolni a helyes futótechnikát, "csípőforgatást" a' la "chi futás".
Ezt a kört futottam ma le kétszer. Érdemes hetente 1-2 alkalommal fartleket futni, még ha megerőltető is, mert fejleszti a hosszútávú átlagsebességet. 24 órában nem mindegy, hogy 8,8 vagy 9,4 az óránkénti tempód... :)
2020. március 31., kedd
VI. futás: széllel szemben futni is nehéz
A tegnapi rövid-gyors-hideg futás után ma egy hosszabb, lassabb futást terveztem. A változatosság gyönyörködtet... :) Futás előtt azért ránéztem az okostelefonomra , de nem nyugtatott meg, amit láttam: 8°C, ám a hőérzet csak -1°C. Hát ez meg hogy lehet? Hozzászoktam már, hogy mindenféle marhaságot prognosztizál a telefonom, de ezt a 9 fokos különbséget egy kissé durvának találtam.
Az ajtón kilépve már kezdtem sejteni a jelenség okát: ritka hideg, metsző északi szél. A tervezett pálya jelentős részén ráadásul szembe... Na, most már mindegy, gyerünk.
A kijárási korlátozások miatt nem igen zavart senki a futásban, az egy-két szembejövő pedig látványosan kitért előlem, aligha tekintélyes megjelenésem okán...
A Makkosházi körúton már szembe kaptam az északi szelet, kezdtem sejteni, mi vár majd rám a dorozsmai szántóföldek között. Hát igen... Kilométereken keresztül fókuszálhattam a chi futásra, kiemelten az enyhe előredőlésre, aktív karmunkára és párhuzamos lépésekre. Inkább, mint a fagyasztó szélre.
A régi 5-ösön a város felé fordulva már nem volt semmi gond, némileg takart terepen, hátszélben azért csak más a futás. Kellemesen kimelegedtem, frissítettem, innen már játék volt az egész. 17,9 km lett a vége, nem túl magas 134-es átlagpulzussal.
Jöhet holnap egy rövidebb, intenzív, gyorsítószakaszokkal megspékelt futás.
Az ajtón kilépve már kezdtem sejteni a jelenség okát: ritka hideg, metsző északi szél. A tervezett pálya jelentős részén ráadásul szembe... Na, most már mindegy, gyerünk.
A kijárási korlátozások miatt nem igen zavart senki a futásban, az egy-két szembejövő pedig látványosan kitért előlem, aligha tekintélyes megjelenésem okán...
A Makkosházi körúton már szembe kaptam az északi szelet, kezdtem sejteni, mi vár majd rám a dorozsmai szántóföldek között. Hát igen... Kilométereken keresztül fókuszálhattam a chi futásra, kiemelten az enyhe előredőlésre, aktív karmunkára és párhuzamos lépésekre. Inkább, mint a fagyasztó szélre.
A régi 5-ösön a város felé fordulva már nem volt semmi gond, némileg takart terepen, hátszélben azért csak más a futás. Kellemesen kimelegedtem, frissítettem, innen már játék volt az egész. 17,9 km lett a vége, nem túl magas 134-es átlagpulzussal.
Jöhet holnap egy rövidebb, intenzív, gyorsítószakaszokkal megspékelt futás.
2020. március 30., hétfő
V. futás: amikor az időjárás dönt
A hétvégi szép idő után abban bíztam: ma is valami hasonlóban lesz részem. Póló, rövidnadrág, aztán hajrá! Alig hogy kiléptem az ajtón, meg kellett állapítanom, hogy álmodozni szabad, ámbár felesleges: metsző, hideg szél fogadott. A kilépés lendületével mehettem is vissza egy plusz rétegért, legalább felülre.
Kellemes kocogást terveztem erre a napra, gondoltam benézek a belvárosba, amennyire lehet. El is futottam az árvízi emlékműig, kellemetlen szembeszélben, amely arra kényszerített, hogy a tervezettnél gyorsabban fussak, hátha sikerül átmelegednem... Tudjátok, van a szembeszélnek egy nagyon pozitív oldala: féltávtól hátszéllé változik, úgy hogy alig vártam, hogy megérinthessem az áradó Tisza hullámait szimbolizáló alumínium íveket. Eddigre jól át is melegedtem, szóval a visszaút 3,5 kilométere viszonylag kellemesnek volt mondható.
Havi háromszáz kilométerrel szoktam kalkulálni, tehát törekszem arra, hogy minden alkalommal 10 km fölött teljesítsek (a kieső napok miatt).Ezúttal 7 km-nél ráhagytam, amitől van egy kis hiányérzetem, de legalább viszonylag gyorsan, és nem is túl magas pulzussal futhattam...
10,4 km/h, 139 bpm.
Kellemes kocogást terveztem erre a napra, gondoltam benézek a belvárosba, amennyire lehet. El is futottam az árvízi emlékműig, kellemetlen szembeszélben, amely arra kényszerített, hogy a tervezettnél gyorsabban fussak, hátha sikerül átmelegednem... Tudjátok, van a szembeszélnek egy nagyon pozitív oldala: féltávtól hátszéllé változik, úgy hogy alig vártam, hogy megérinthessem az áradó Tisza hullámait szimbolizáló alumínium íveket. Eddigre jól át is melegedtem, szóval a visszaút 3,5 kilométere viszonylag kellemesnek volt mondható.
Havi háromszáz kilométerrel szoktam kalkulálni, tehát törekszem arra, hogy minden alkalommal 10 km fölött teljesítsek (a kieső napok miatt).Ezúttal 7 km-nél ráhagytam, amitől van egy kis hiányérzetem, de legalább viszonylag gyorsan, és nem is túl magas pulzussal futhattam...
10,4 km/h, 139 bpm.
2020. március 29., vasárnap
IV. futás a bezártságban
165 - 151 - 143 - 141.
10,6 - 10,1 - 9,6 - 9,9.
A felső számsor az utolsó négy futás átlagpulzusa. Az alsó az átlagsebességek adatsora. Nem tökéletesen összehasonlíthatóak az eredmények, az első két futást ugyanis hajnalban, vastagon felöltözve, az utóbbi kettőt a déli órákban, szép időben végeztem. A hajnali futásokról megállapítható, mennyire nem mindegy, hogy öltözök fel, a magas pulzusszámokat indokolhatja a túlöltözöttség. A viszonylag jó tempó oka a négy napos kihagyás a rossz idő és a kényszerszabadság miatti demotiváltság miatt... A két utóbbi futást viszonylag jó időben, lengébben öltözve végeztem. Jól látható, hogy viszonylag lassabban futottam, ráadásul önmagamhoz képest magas pulzussal, bár látható némi javulás.
Az akklimatizáció jelentőségéről van egy nagyon jó személyes példám. Az egyik sárvári 24 órás versenyről van szó. Ezt a versenyt mindig április utolsó hétvégéjén rendezik, amennyiben nem akkor van húsvét. Abban az évben nagyon nehezen tavaszodott, március-április folyamán nem is igen sikerült 15 °C-ban vagy annál melegebb időben futnom. A nagy nap előtti csütörtök-pénteken hirtelen melegedni kezdett, délben volt már 20 °C is. Ez történt szombaton is, ragyogó napsütésben indult a verseny 10 órakor. Jó tempóban kezdtem, de ennek vége is lett 1 órán belül. Ettől kezdve olyan fáradtságot éreztem, amit még soha: többször is besötétedett, gyakran kellett gyalogolnom, a harmadik órától vizes konyharuhával a fejemen futottam, mint Arafat, tán még a szemem is szikrázott...
Pont 42 km sikerült 6 óra alatt. Egy ilyen versenyen 4,5 - 5 órás maratont futva még bemelegedni is alig szabad, nem hogy kikészülni... Nem volt több a déli órákban sem 22 °C-nál, nyáron ez kellemes hűvösnek számítana, itt viszont az akklimatizáció rövidsége miatt nem csak engem viselt meg, bár engem nagyon.
10,6 - 10,1 - 9,6 - 9,9.
A felső számsor az utolsó négy futás átlagpulzusa. Az alsó az átlagsebességek adatsora. Nem tökéletesen összehasonlíthatóak az eredmények, az első két futást ugyanis hajnalban, vastagon felöltözve, az utóbbi kettőt a déli órákban, szép időben végeztem. A hajnali futásokról megállapítható, mennyire nem mindegy, hogy öltözök fel, a magas pulzusszámokat indokolhatja a túlöltözöttség. A viszonylag jó tempó oka a négy napos kihagyás a rossz idő és a kényszerszabadság miatti demotiváltság miatt... A két utóbbi futást viszonylag jó időben, lengébben öltözve végeztem. Jól látható, hogy viszonylag lassabban futottam, ráadásul önmagamhoz képest magas pulzussal, bár látható némi javulás.
Az akklimatizáció jelentőségéről van egy nagyon jó személyes példám. Az egyik sárvári 24 órás versenyről van szó. Ezt a versenyt mindig április utolsó hétvégéjén rendezik, amennyiben nem akkor van húsvét. Abban az évben nagyon nehezen tavaszodott, március-április folyamán nem is igen sikerült 15 °C-ban vagy annál melegebb időben futnom. A nagy nap előtti csütörtök-pénteken hirtelen melegedni kezdett, délben volt már 20 °C is. Ez történt szombaton is, ragyogó napsütésben indult a verseny 10 órakor. Jó tempóban kezdtem, de ennek vége is lett 1 órán belül. Ettől kezdve olyan fáradtságot éreztem, amit még soha: többször is besötétedett, gyakran kellett gyalogolnom, a harmadik órától vizes konyharuhával a fejemen futottam, mint Arafat, tán még a szemem is szikrázott...
Pont 42 km sikerült 6 óra alatt. Egy ilyen versenyen 4,5 - 5 órás maratont futva még bemelegedni is alig szabad, nem hogy kikészülni... Nem volt több a déli órákban sem 22 °C-nál, nyáron ez kellemes hűvösnek számítana, itt viszont az akklimatizáció rövidsége miatt nem csak engem viselt meg, bár engem nagyon.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)